Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11-12. szám - Zalán Tibor: A kiállítás megnyitója
a magányos páholy magánya, a csillagmagos dinnyelény-szelet fölkínáltsága, Psichopompos, a modern lélekvezető reggeli kávé-magánya, a csarnok részletsárgájára rádöbbenés, a vihar magányos biciklise, a kőtekercs rovátkolt titokvilága, Róma fakuló bíbora és jelenre derengése, egy töredék szürkéből szárnyra kapó arca, nagymama házának párás emléklenyomata, Boromissza Béla sejtelmes színeváltozása, a múlt már úgy marad, de a jövőn még változtathatsz kombinés kuporgása, a patak vízragyogása, a zöld úszóház különös geometriája, a kert sütögetőjének - avagy oltárának? - piros magánya, a tájmetszet jelentős sötét hangsúlyai, a menekülés későreneszánsz rémült pompája, a hullámmező tájképfestészetet megújító zöld felületei, a mitikus kos alapgesztusokból újjáértelmezett mitológiája, a felület-elmozdítás Malevichet megszégyenítő rafinériája, a fénybe haladó álmodó zarándokútja, a belső udvar keserű karácsonyfa-iróniája, az aranykor sok-szálas időgabonája, Laci kollázsba temetett, elveszített lovag-gyermekkora, a lélek kék cérnáival összefércelendő ház, egy rézből előderengő aradi mártírarc, a na most meg mi van vörös-kék kérdése, egy elmozdított maszk platán-érzet-arca, a kozmosz pannon-víziója, a hálón kemény, konstrukcionista kérdésfelvetése, gyönyörű képességünk, a rend szét- gyűrődő tájközege, a fehér-kék műterem részeg kis széke, falnak vetett képkerete, a zavaros kapcsolatok pszichodelikus tekintete, az antik fej füstmiláni- karinthys fekete tömbje, a szavak nélkül lettrista leborulója, a cigányasszony szokatlan bronzpompája, Lorca halálba lebegő szép testű cigánylánya, a letűnt világ nagyon letűnt-kékje, a zenei asszociációk Max Ernst-i kollázspompája - mind-mind egy-egy lenyomata annak, amit az ittlét, erre-lét sugall az alkotóknak. Ha jól értelmezem, első vállalkozás ez, ebben a formájában, a Pannon térségben alkotók, a Pannóniában született alkotások seregszemléjére. Anélkül, hogy a szakmaiság hamis habitusát vindikálnám magamnak, kijelentem, hogy ezt a kiállítást a világ bármelyik galériája örömmel és büszkeséggel fogadná - az anyag izgalmas, remek, szokatlanul erős. A puding tehát kiállta a próbát - bocsássanak meg az ünnepi, ünnepélyes pillanathoz nem éppen illő szavakért, ha végre túl leszek ezen a beszéden, két pofával fogom zabálni az elém tett számtalan finomságot. Ezt felgyorsítandó, azonnal meg is nyitom a kiállítást! 8 Budaházi Tibor: Kép I.
