Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 5. szám - Alexa Károly: Hamvas Béla szakácskönyve (3. rész)

írja le (24. 41-43.) „...monda nékik: van-é valami enni valótok? Ok pedig adá- nak néki egy darab sült halat és valami lépesmézet. Melyeket elvon, és eló'ttök evék.” Ez a hal „világhelye”.

ÚJRA ITTHON: A GYÜMÖLCS ÉS A LEVES

Ha nem is élünk délen, odalátunk, és gyümölcsóra itthon is van. Csak nem valami bíbor-kék tenger mellett, hanem a kertben, a kertek közötti ösvényeken, ahova kihajolnak a gyümölcsterhes fák. Az északi ember, ha szerencséjére kertje is van, nem fügét eszik és nem tamariszkusz alatt pihen meg. De ő is irigylésre méltó. Még télen is, amikor az alma szinte az egyetlen gyümölcs (a padlásra felkötözött szőlőfürtök majd karácsonykor jönnek le a létrán), az alma tehát, „ha jól megy, dióval, ha még jobban megy, mézzel is.” Viszont van június vége és van augusztus. Az előbbi idején „néhány elkésett szénfekete cseresznyeszem együtt van a szamócával, a meggyel, a ribiszkével, az egressel, a málnával, a barackkal, az őszibarackkal és a búzakörtével.” Két hónap múlva: ringló, szilva, alma, körte, őszibarack, szeder, szőlő, dinnye, mandula. (<Gyümölcsóra, Silentium)

De az ember, még a kerti ember sem csak gyümölcsöt eszik. Vagy olykor még a gyümölcsevés is belekapcsolódik bizonyos élveteg, civilizált kulináris rítusokba. Ez utóbbira Hamvasnál az eperfogyasztás kötelező-ajánlott módszertana lehet a példa, a már említett esszéből, A Jóisten uzsonnájából (Patmosz I. 1958-64).

A „kerti ember” ételeinek csúcsán, ha az illető főzni is hajlandó, három ételt, méghozzá három levest jelöl meg Hamvas Béla virtuális szakácskönyve: a borsólevest, a szemétlevest és a rántottlevest. A borsólevesről szóló rövid recept a cseresznyeszedésről szóló bekezdések folytatása, és maga is felvezetés: oda, ahol az érzékelésről és étkezésről elgondoltak belefutnak abba a szellemi dimenzióba, ahol elnyerhetik - oly sok minden mással együtt - végső értelmüket, a Hamvas-féle - oly sok mindentől és mindenkitől megtermékenyített - létmagyarázatba. A zöldborsóleves a cseresznyeérés idejének pótolhatatlan és megismételhetetlen csodája. Nem tudni, miért az, Hamvas sem mondja meg, de elég ránézni erre a nyáreleji tányérra, a lágy borsószemek és a gyermekded sárgarépák keveredésére, körtáncára egy-egy kanálkavarintáskor, hogy tudjuk: itt nem kell több beszéd. Ennek a csodának ideje alig egy-két nap. Legyünk tehát éberek és óvatosak. (Már a szedésnél. Bár Hamvas nem írja, nyilván tudta, s jó, ha mi is, hogy a kifejletlen szemeket rejtő hüvelyekhez nem szabad hozzá sem nyúlni, mert, amit megtapogatsz, abból már nem lesz borsó.) És amit szintén jó tudni: „Aki tökéletes életrend szerint kíván élni, az kora reggel fölmegy a fára, cseresznyével jóllakik, aztán, mikor még a harmat nem párolgott el egészen, a borsót megszedi, árnyékba teszi és kendővel letakarja, hogy délben, ha a leves elkészítésére sor kerül, még tökéletesen friss legyen. A borsót azért kell korán szedni, mert akkor az ember a hajnal üde esszenciáit a későbbi égető nap elől megmenti.” (Ellentétben - tehetjük hozzá

63