Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 10. szám - Mórotz Eszter: Az ember, aki nagyurat szolgál

birtok halálát hozta, a kisparcellás művelés jellemezte Kőszeg-hegyalját is. Egyedül ezt a nagyüzemet hagyták élni. Aztán édesapám 70 évesen belefáradt a munkába, leköszönt, és arra kért, vegyem át tó'le a posztot. Nagy dilemma eló'tt álltam.

Láng József frissen végzett agrármérnökként akkor már a Csepregi Állami Gazdaság kerületi növénytermesztőjeként dolgozott, magas pozícióban. Minden jel azt mutatta, karrier áll eló'tte. Minderről a ’80-as évek derekán egy néhány hektáros szőlőtelep kedvéért lemondani, sokak szerint, meggondolatlanság lett volna. De a fiatal Láng sutba vágva a mérnöki diplomát, traktorra ült, kapált, metszett, szüretelt a többi munkással együtt hat éven át.- Az volt az életem nagy fordulópontja. A kertészetet választottam, és ezzel valójában titkos vágyam teljesült, hiszen mindig is ez szerettem volna lenni, de a kertészeti egyetemmel nem mertem próbálkozni. Egyetlen percig sem bántam meg a döntésemet - nekem az a hat év nagy iskola volt. Es mellettem állt az édesapám is, aki fogta a kezem, segített, mindenben számíthattam rá. Azóta is azt vallom, hogy nagyot alkotni csak úgy lehet bármiben is, ha az ember mindent megtapasztal a szakmájában: kezdve az alapoktól. Nálunk a szántástól a marketingig. De rendkívül fontosnak tartottam az elméleti hátteret is. így aztán telente elkezdtem magamat művelni, olvastam a szakkönyveket. Erre egyébként azért is szükség volt, mert a kőszegi szakközépiskola felkért arra, hogy tanítsak a kertészeti képzés keretében, és hozzak létre egy öthektáros tankertészetet is a gyakorlati oktatáshoz. Arra nagyon büszke vagyok.

Időközben pedig földbe került az a 300 szőlőtőke is, mely végleg megpecsételte Láng József sorsát. A családi ház mögött - ahogy a helyiek mondják, a „mezéin” - az édesapja ösztönzésére ültette őket, nem épp a legideálisabb helyen. De a cél nem volt más, mint egy kis saját készítésű bor a család és a barátok örömére. Csakhogy ezt a bort mások is szívesen kóstolták volna, s mivel a házi értékesítésnek Kőszegen mindig is volt hagyománya - bármennyire is tiltották, a gazdák mindig eladták a felesleget -, nem volt meglepő, hogy vitték volna a fiatal Láng italát is. Pláne, hogy a kisvárosban a Mihácsi, Simon és Sekk mellett a Láng név is egyet jelentett a borral.- Hiába mondtam, nekem nincs, apámnak van, menjenek hozzá. Értetlenkedve kérdezték: „De hát Láng vagy, nem? Akkor pedig kell hogy legyen, neked is.” így aztán a saját nevem foglya lettem.

Már a kis furgonban zötykölődünk, fel a Guba-hegyre, útban a legfrissebben telepített ültetvény felé, amikor Jókait idézve beszél a szőlőről. Ahogy ő mondja, nagyurat vett akkor magának, amikor elültette az első 300 szőlőtőkéjét, majd a családi örökséggel együtt szép lassan többhektáros birtokot növesztett a kőszegi hegy dűlőin. Az író szavaival: „Urat vett, mert a szőlő nem engedelmes jobbágy, mint a krumpli, aki tudja már a kötelességét, A szőlő a szolgabíró, aki munkára hajt, s halasztást nem enged”.

A nagy íróról, akit hajlamosak vagyunk nagy mesélőként elkönyvelni, kevesen tudják, milyen elkötelezett kertész volt. Az Egy magyar nábob honoráriumából vásárolt Sváb-hegyi birtokán igazi édenkertet varázsolt fákkal és szőlővel. A Kertészgazdászati jegyzetekben például a hasonlóan forró nyári napokról, mint az idei, így ír: „mikor a kánikulai rekkenő melegek jönnek,

41