Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Illés Péter: Régi szőlőhegyek, hegybéli közösségek a Vasi-Hegyháton
bizonyosan folyamatos.10 A magyar államiság e korai időszakából szőlővel említett falvak (villa), gazdasági telepek (prediunt) közül egyesek ma is meglévő községekkel azonosíthatóak. „Pachun” a mai Pácsony községre utal, hasonlóan „Cheeh” falu pedig a napjainkban szintén lakott és a környéken szőlőhegyéről ismert Csehit jelöli. „Durug” a Vasvártól keletre, az egykori Olaszka (ma Olaszfa, Vas m.), illetve Kisbér (ma Bérbaltavár, Vas m.) és Csehi között települt eltűnt község. Emlékét ma a Doroghegy őrzi. Dorog szőlői még a Mohácsot (1526) követő rövid időszakig bizonyosan művelés alatt álltak, mivel 1563-ban hegyvám megfizetésének kötelezettségével (am tributo iuris montani) egy holdas szántó csereszerződését kötötték itt meg." „Saracad” szintén Vasvár közelében, annak keleti határában fekvő falu volt, később azonban eltűnt. A hajdani „Byr”, vagyis a mai Bérbaltavár határában lévő szőlőhegy már a XIV. század közepén hegyvámbirtok volt.'2 További korabeli birtokosztozkodások kapcsán tett feljegyzések őrizték meg a középkori Eperjeshegy (Eperyesheg) és Rakatya (Ra- kathyd) hegyek, illetve a valamikori Lőkös („Lewkus”) puszta béli szőlők emlékét.1’ A hegyháti szőlők helyi jelentőségét mutatja Zsigmond király egy 1406- ban kiadott rendelkezése is, melyben felszólította a káptalant, hogy ne akadályozza a vasvári polgárok szomszédos zsidóföldi szőlőtermésének betakarítását.14 A Vasvár környéki szőlőhegyeken érvényesített jobbágyi kötelezettségek, munka- és termékjáradékok csak a XVI. századtól ismertek. A források az egykor Zalával határos vasi területen, a ma Zalában fekvő Egervár szőlőhegyén 1521-ben kilenc uradalmi szőlőt említenek, melyeket kapálás idején minden jobbágy három napot volt köteles művelni. Mindemellett a jobbágyszőlők után három cseber hegyvám járt, melyből nagyjából tizenöt akó, vagyis több mint tizenkét hektoliter1’ bor bevétele volt az egervári uradalomnak ekkor.16 A XVI. századi pereskedésekről szóló forrásokban gondozott szőlők nyomai tárulkoznak fel Gőshegy (Ghewshegh, ma Gősfa, Zala m.)1, és Nagytilaj (Nagh Thylay)1S szőlőhegyein, illetve Győrvár határában az egykori szelídgesztenyések emlékét is a nevében őrző Gesztenyemái (Geztbenyevuil)12 szőlőhegyén, akárcsak az Olaszfa (Olozka) mellett egyházi kézen lévő Barát Szőlő (Barath Zewlew)20 kapcsán. A XVII. század első évtizedeiben a Rába képezte a török hódoltsági területek határait. A török területekre eső falvak, ha nem hódoltak meg, vagy a hódolást elhagyták, felégették őket, lakóikat megölték, vagy elhurcolták. A háborús kártételek a szőlőhegyeket sem kerülték el, ha nem éppen azok jelentettek menedéket a falvaikból menekülni kényszerült lakosságnak. A határtérségben történt pusztítások utáni állapotokba nyújt némi betekintés a török Kanizsáról való kivonulását követően, 1690-ben készült vármegyei felmérés.21 Az összeírás az akkor körmendi uradalom (dominium), másképpen „Hegyhát” (sic!) nevezetű térség településeiről is értékes adatokkal szolgál. A török hódoltság megszűnésének állapotában a Rába dél-délkeleti partján hatalmas karéjban elterülő dombságon a következő szőlőhegyek nyomai tárulkoznak fel: „Tillay” (75 kapás;22 ma Nagytilaj, Vas m.), „Csöhő” (CsőhídHegyek, 100 kapás; ma Csehi, Vas m.), „Mindszent” (Mindszent Hegy, 200 kapás; ma Csehimind- szent, Vas m.), „Széplach” (100 kapás; ma Mikosszéplak, Vas m.), „Peresztek” (Peresztegy Hegyiek, 200 kapás; ma Hosszúpereszteg, Vas m.), „Nyöger” (Nyeó'gér Hegyek, 150 kapás, ma Nyőgér, Vas m,), „Béicz” (Beiczy Hegyek, 120 kapás; ma 15
