Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Mezey Katalin: Sárvás, harmincszor is Sárvár
ha haza jössz s a leeresztett labdáját Neked dobja - dacos purdé feltehetően, de még nem biztos En úgy képzelem el, hogy ha egyszer te engem, vagy én téged, egészen kitapintható alakban, akkor délelőtt lesz. Tíz és tizenegy közt, és az ásítozó, szimpla nap téged, mint gyomrodban a halkzenés reggelit cukorral a kávé. Feltéve csak ha lesz, vagy kiterjedésünk esténként legalább a boltba konvergál. Persze mehetek egyedül is. Fiirödj csak. Addig én zokniban, ajtót csendben. Csésze, mosatlan, horpadt zacc karikában el- vagy nem nézhetjük magunkat. Suttogások Azon a Bergman-jeleneten, mikor megoldódnak a fűzők, s a kiszáradt beteg szája egy szolgáló mellén pihen, ő mindig elérzékenyül. Emlékezteti az anyjára, ahogy ők otthon ugyanígy csinálják. Csendben nézzük a filmet, és ha nem beszélnek, olykor kimegyek. Mégis mit mondhatnék neki anyáról? Hogy izzad? Szépen felázik, mint a bevarasodott seb, egy fél zsemle vagy két oldal újságpapír? Zavartalan nyugalommal, amitől ügyetlen leszek, és nem figyelek a rendezésre. 4
