Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 8. szám - Nagy Gábor: Hatalom, medialitás és emlékezet

cialisták ízlésének. Kis erőszakkal bár, de a vers referenciális idejévé lehetett volna tenni 1849 októberét vagy a fasizmus éveit. A monogrammal azonban igazán nehéz helyzetbe kerültek a hivatalból olvasók. Am még így is lehetett volna fatális nyomdahibára hivatkozni, esetleg arra, hogy ez valami badar avantgárd ötlet, nincs jelentése, hisz az „IT T” és az „O T T” is verzál szedésű - azok meg kinek a monogramjai volnának?

Am a költő semmit nem bízott a véletlenre. A címadás megkötötte a funkcionáriusok kezét (avagy szinte kezükbe adta a „fegyvert”); e cím miatt szó sem lehetett jóindulatú félreolvasásról, szemet húnyásról. Elég volt utánajárni (aktáik között már ott vo-lt a költőé is): Nagy Gáspár, született 1949. május 4- én. Eszerint 1958 májusában múlt el kilenc, de hogy ne bizonytalankodjanak az időpontot illetően, arról az Öröknyár második tagja gondoskodik: legalábbis nyárra kell gondolniuk, amibe gyanúsan beleesik Nagy Imre kivégzésének dátuma, 1958. június 16-a.

így a vers címe fölér egy önfeljelentéssel. És ez mind történeti, mind irodalomtörténeti, mind kultúrtörténeti és politikatörténeti szempontból kulcsmozzanat. A már bevált kódrendszer szerinti, utalásos, sejtetős módszerrel élő, „virágnyelven” írott művekre szinte immunis volt a hatalom, könnyedén tehetett úgy, mintha mi sem történt volna, így ezek a művek nem váltak a közvélemény előtt folytatott kommunikáció tárgyává, a vezetők továbbra is tetszeleghettek a társadalom széles köre által támogatott, legitim hatalom szerepében.

Nagy Gáspár versét azonban még akkor sem lehetett volna a pesti folyóiratok valamelyikében közölni, ha a hagyományos „titkosított”: utalásos, áthallá- sos nyelvi kódban vagy a történeti múltba visszahelyezve íródik. A centrumra sokkal kényesebbek a pártvezetők; a vidéki folyóiratok - Alföld, Tiszatáj, Életünk, Forrás - szabados, renegát szerkesztési elvei fölött könnyebben hiánynak szemet. (Titokban persze óriási energiát mozgósítanak e gócpontok felszámolására; ezt azonban nem „adminisztratív” módszerekkel kívánják megtenni, hanem beépített ügynökök, besúgók bomlasztó tevékenységével. Az ok itt is ugyanaz: mint ördög a tömjénfüstöt, kerülik a nyílt konfrontációt, ami valamilyen szinten óhatatlanul a közvélemény elé kerülne, foglalkoztatva a közbeszédet, kirívó esetben még Nyugaton is.) Tatabánya - és az októberi hónap — választása azonban szinte övön aluli ütés: a szocialista „mintavárosban” támadni meg a hatalmat - több mint vakmerőség. Ez persze nem az Uj Forrást minősíti: a szerkesztők hozzájárulása, cinkossága nélkül nyilván nem jelenhetne meg a vers.

Ez teljesen ellentétes magatartás, mint a szamizdatos közlés. A párt által is szorgosan olvasott szamizdat kiadványok a szocialista vezetés és az ellenzéki értelmiség közötti hallgatólagos alku5 „legális” részei; azaz ami ott jelenik meg, kevésbé veszélyes vagy ártalmas, hisz úgyis csak egy szűk, ellenőrzött közönség olvashatja.4 A kádári-aczéli politika alapelve, hogy a nyíltan ellenséges támadáson kívül mindent tűrni keik’ - legfeljebb a példányszámok korlátozásával csökkentik a megtűrt megnyilvánulások kommunikatív energiáját. Nagy Gáspár azonban - nyilván tudatos döntés következményeképp6 - felrúgja a hallgatólagos megállapodást, fittyet hány a konszolidációs évtizedek alapját képező és a „békét” szavatoló alkura. A megalkuvás helyett a nyílt szembe34