Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 8. szám - Nagy Gábor: Hatalom, medialitás és emlékezet
szállást és ezzel az önfeláldozást is vállalja - a költői és a történelmi igazság kimondása érdekében. A hatalom, természetéből következően, kénytelen reagálni, ha a saját kompromisszumos engedékenységét csúfolják meg. „Hogyha harcolni köll, akkor harcolni köll, és együtt köll harcolni” - mondhatná most is Kádár János', ahogy majd másfél év múlva, Nagy Gáspár egy másik versének ügyében, a Tiszatáj elleni hadjárat megindításakor oly bölcsen leszögezi. 2. A „PRAE KORSZAKITÓL AZ ÖRÖKNYÁR... - \G A költő fokozatosan jutott el a nyílt szembeszállásig. Ez persze csak a korabeli elváráshorizont és a „hivatalos” (azaz a párt és titkosszolgálata berkeiben dívó) olvasási módok ismeretében nyilvánvaló. Ami félremagyarázható, azt nyíltan nem magyarázzák - legfeljebb a megfigyeltek aktáiban gyűlnek titokban a fekete pontok. Azt persze már a fiatal Nagy Gáspár versei alapján tudatosítják, hogy a párttal és politikájával szemben ellenséges költővel van dol- guks; ez még nem kiált megtorlásért, de kijár érte a fokozott megfigyelés, és persze - amennyire „nem adminisztratív” úton csak lehetséges — az ember és költő elszigetelése az érvényesülés hatékonyabb módozataitól (televíziós meg külföldi szereplési lehetőségek, idegen nyelvre fordítás támogatása, nagyobb példányszám stb.). Annál is inkább tolerálható a fiatal költő tagadhatatlan közéleti attitűdje, mert az jórészt a korabeli költői köznyelv motívumait, olykor kliséit ismétli. „Az induló Nagy Gáspár sem az ellenfél, sem a program megnevezésében nem sietett eredeti lenni. (...) Ehhez az új összefüggések lát- tatására aligha alkalmas metaforahasználathoz olyan program társult, amely a szabadságharcok, parasztmozgalmak történetéből merítette példaképeit, beilleszkedvén a haladó forradalmi hagyományok ugyancsak sokszor felrajzolt körébe.’” Ezt - a Koronatűz (1975) verseire vonatkozó - látleletet árnyalta a kötetben először 1999-ben, a Szabadrabokban közölt Tejfogak-ciklus néhány darabja. Már ezekben ars poeticus érvénnyel fogalmazódik meg a későbbi Nagy Gáspár-líra alkotói és emberi attitűdje, közéleti és morális elkötelezettségekkel feldúsuló karaktere.10 Már a fiatal költő vallja, a költészet, „hogy éljen, elegendő ok / egy sor vértanú-ikon” (.Amiből élünk, amiért halunk), a Vers pedig „A kor kapujára plakátot szögez.” (Hogy ne csússzon proletárforradalmi jelentéssíkba a plakát motívuma, arról a zárlat biblikus allúziója gondoskodik: „Csak egy szög tartja... / A jég is odaver!”) A Poétika Uránia pedig mintha előre figyelmeztetné, már 1971-ben, a hivatalból olvasókat a „szabálytalan költő” ironikus önmitológiájának logikájára: „egyetlen szabálytalanságom ebből következik: / a teljes »tudathasadás« előtt / - minden óvintézkedés ellenére - / robbanok!” Már ekkor konkrét és nyílt politikai állásfoglalást fogalmaz Március /5.-ről, a Petőfi-kultusz helyett ezúttal aktuális referenciát emelve a versbe. A színtelenség poétikája itt egyszerre jelenti a vers abszurdoid színszimbolikáját11 és a deklaratív jellegből következő apoétikus nyelvezetet: „Fiatal arcok / beszőve / seszínű / lobogókba: / SZÜRKE / SZÜRKÉBB / FEKETE / trikolórba!” A Patthelyzet anno 1972 is újdonság a kor közhangulatában, hisz nem a kimondhatóság korlátain kesereg - sokkal inkább a 35
