Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6-7. szám - Géczi János: A középkor rózsája: aszketizmus és naturalizmus (részlet)
megszokott, a rózsát többnyire a mártírok virágaként ismertette (pl. Vos flores rosaruni). Az apátnő szekvenciát szerzett ahhoz a wormsi Rupertushoz címezve, aki a VII. század végén, frank földről Regensburgba ment, majd a bajor herceg meghívására Salzburgban és a szlávok között templomépítő, monostoralapító és missziós munkát végzett. A Szekvencia Szent Rupertusrólban a térítőt a jeruzsálemi ablakokban fénylő, ragyogó drágakőként említette Hildegard von Bingen, olyannak, aki úgy tűnt ki társai közül, mint völgyek közül a magaslat. Erényei alapján: Rózsa-, liliom- és bíborszínű heg)':" Az istenfélelemmel eltelt szentet - akinek megidézett alakját már-már maga alá temette a szövegben felhasznált toposzok (jótettek illata, nemes edény, mag nélküli gyümölcs, gyönge virág) tömege - érthetően borította a bíbor, a legelsőknek s a mennyei Jeruzsálemnek kijáró szín. A város tornyainak árnyalatával pedig magyarázatra lelt, hogy az azzal ekvivalens értelmű hegy miért rózsa- és liliomszínű: A tornyaid ó, Jeruzsálem piroslanak s fehérlenek akár a szentek vére és tisztasága. Isten minden díszítménye benned ragyog, ó, Jeruzsálem.'2 Elildegard von Bingen Beda Venerabilisszel ellentétben nem két színnel jelölte a mennybe kerülő szentet. A megtisztelő rózsapiros vértanúság és a liliomfehér szüzesség a számára nem mutatkozott elegendőnek. Jeruzsálemnek, a paradicsom földi megjelenési formájának a császári, illetve a pápai bíbort adományozta. A XII. században a szakramentális és a misztikus gondolkodás között még nem éleződött ki az az ellentét, amelyet az areopagita misztika váltott ki. Kolostori - írást nem gyakorló, szövegeit lediktáló - művelőjének munkássága és népszerűsége is ezt bizonyítja. Bingen Isten szemléléséből fakadó, vallásos látomásait analízis alá vetette, s erről számolt be a Liber .SVAüwban. Intenzív fényt tapasztalt, amelyben képek, hangok, tettek és erők teremtődnek, ezeket pedig nem az érzékszerveivel, nem a szívével, hanem a leikével fogta föl és értette meg. Ugyanakkor érzékszervei mind igazolták azt, amit a leikével már megismert. Tudásának forrása maga a látomás: maga írta le, mennyire egyszerűek tanult ismeretei; mindazt, amit másolójának lediktált, nem tekintette saját, a tanulás által megszerzett szavainak, hanem a fény lángnyelveiből eredőknek. Hildegard látnok volt, miként azt III. Jenő pápa és udvarának teológusai levélben is megerősítették. Ezért lehetséges, hogy a Teremtő kinyilatkoz58
