Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 5. szám - Czakó Gábor: Beavatás 224., 225., 226
bíró, vonalbíró, segédbíró szavainkat és kötelezővé tették helyettük az idegen, ám semmitmondó asszisztenst. Szókincsünk szinte fölmérhetetlen. Az említett eset is jelzi, de pl. a helyváltoztatást közel ezer (!) igével tudjuk kifejezni, és a sereg folyton gyarapszik. Friss példa: a tömegben kolbászolt a zsebtolvaj. Ki nem érti, sőt, ki nem látja a szót? „A tradíció azt jelenti, hog)' megadjuk a választójogot a legmélyebbre szorult társadalmi osztálynak, az őseinknek. (Igazságot! 66-61, Szt. István Társulat, Bp. 2004. Ford.: Lukácsi Huba) A hagyományellenes úgy tesz, mintha őt a gólya költötte volna. A hagyomány és a modern demokrácia persze nem azonos. Előbbi a minőségi matematika alapján áll, az utóbbi számszemlélete absztrakt. Száz szent tudós szavazata egyenlő száz hitvány csavargóéval. A hagyomány közös életrendjét a dinamikus hierarchia szabályozza: az dönt, aki ért hozzá. A gyerekek még gyakorolják. Nem a focizok választják a csapatokat, hanem a két legjobb játékos osztja szét a játékosokat, de az esti szerenádon már nem biztos, hogy ők a hangadók. A demokrácia intézményeinek túlbecsülése is tévedésekhez vezet. Erről tanúskodik a 2006-os tüntetések során azok megjegyzése, akik azt állították, hogy „nem szabad kivinni a politikát a parlamentből az utcára.” Mintha a demokrácia a képviselők tulajdona volna, s nem a népé! Érdemes röpke leckét venni az athéniektől, akik a várost polisznak nevezték, és „a férfi polgárt politésznek. akiknek joga volt részt venni és szavazni a népgyűlésen, valamint hivatalt viselni.” Vagyis politizálni az utcán meg az ötszázak tanácsában. A fontosabb ügyeket a görög választott testületek visszavitték az agorára, és a népgyűlés elé terjesztették. A politész olyasféle szó, mint a hoplitész, a lándzsás: akié a lándzsa, vagy akié a város. A hagyomány köre természetesen bomlott a századok során, a társadalmi csoportok, a parasztok, a polgárok, a nemesek távolodó életmódját a vallás, a nyelv, a Korona fogta össze — egyre lazuló keretbe. Gazdaságkorban a közös életrend, az illő és üdvös élet emlék. A demokráciát nem a hagyomány veszélyezteti, hanem annak fölbomlása. Hiszen nincs demokrácia értelmes eszmecsere nélkül. Nos, képes-e ilyesmire a tömeg, a viszálykodó egyénekre bomlott sokaság? Gustav Le Bon már több mint száz éve figyelmeztetett, hogy „A tömeg (...) ha szemenszedett tudósokból áll is, ezek mindenben fölveszik a tömegek sajátságait (...). A tnegfigyelóképesség, a gondolkodó ész, ami mindegyiküknél megvan, megszűnik. ” Gazdaságkor alapművelete a nép leváltása, csőcselékké morzsolása. A reklámipar elve, hogy a tömegemberre bármit rá lehet sózni a szemétételtől a terrorig. Sem közös értékei, sem szilárd benső mértékei nincsenek. A hatalmasok párbeszéd helyett tömegkommunikálnak, tömegtáppal mérgezik a testeket, tömegszórakozással éheztetik a lelkeket. Szándékosan lerontva az oktatás színvonalát konzumidiótákat nevelnek. „A művelt ember a tömegben barbár, vagyis ösztöneinek engedelmeskedő. ” Az 5
