Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Lajta Erika: Relatív embertartalom (1. rész)
Na, mondd meg szépen, melyik ér többet? ... Mit szeretnél jobban, ha lenne egy zsák aranyad vagy pedig egy zsák ezüstöd? Vagy inkább ócskavasból szeretnél egy zsáknyit? Látom, bepárásodik a szeme. Mégis továbbfeszítem a húrt.- Mi a szép ellentéte? Mit mondunk arra, aki nem szép? No mit? Elpityeredik. Először csak alig észrevehető remegés fut át rajta, aztán, mintha csak felszakadozna egy eladdig sértetlen, ép felület, éles vonások metsződnek az arcára, különösen az ajka környékére s a szeme sarkába, megbontva a korábbi - talán csak látszat - egységet. Torkából csillapíthatatlan zokogás tör fel. Magamhoz vonom. Összevissza csókolgatom. Csitítom. Vigasztalom. Ügy vagyok vele, mint életem összes eddigi férfijával, akiket csak akkor tudtam igazán szeretni, ha előbb alaposan meggyötörtem őket.- Nem tudok semmit... Nem tudok egyáltalán semmit - esik kétségbe, mert most, hogy szegényt agyonkínoztam a kérdéseimmel, rá kellett eszmélnie, mennyi minden kiesett a fejéből, mennyi mindent elfelejtett. Elogy nemcsak a mozgásával, a beszédével van baj. Az agya működésével is. Mardos az önvád. Ugyanakkor teljesen áthat az a perverz gyönyör is, ami akkor fogja el az embert, amikor magasan fölényben van, amikor igazán fontosnak, élet és halál urának érezheti magát.- Ne sírj! Megígérem, hogy mindent újra fogsz tudni. Ha felszívódik az agyvérzés, hidd el, rengeteg dolog megint eszedbe fog jutni. Amit pedig elfelejtettél, azt majd újra megtanuljuk. Jó lesz? Jó lesz, apuka? Továbbra is zokog. Kétségbeesetten, a világ elleni panasszal a szemében zokog sokkterápiám áldozata. Engem is fojtogat a sírás, kis híján az én arcomat is felszántja a könny és undorító fattya: a takony. Inváziójukat csak úgy verhetem vissza, hogy mentőötletem támad: meggyanúsítom apámat, hogy nem arányán kezeli a dolgot. Túloz. Részvétet, elnézést akar kicsikarni belőlem. Felelős vagyok, mert megríkattam. Felelős vagyok, mert elkeseredése őszinteségében kételkedtem. Kettőzött bűnbánattal ölelgetem, csókolgatom apukát. Olyanok vagyunk, mintha csak a híres Repin-festmény elevenedett volna meg. A Rettegett Iván és fia, az apja által halálra sújtott Iván cárevics. Mi is egymásba kapaszkodunk. Minket is összeköt a megbánás. A vétkeken, bűnökön is átsejlő szeretet. Gyakran panaszolják el egymásnak a betegek hozzátartozói, hogy szerettükből egészen más ember lett. Változó hangulataival, kiszámíthatatlan viselkedésével erősen próbára teszi környezete türelmét. Az agy károsodása és élethelyzete drasztikus romlása hol dühkitörésekre ragadtatja, vagy ami még rosszabb: egykedvűségbe, depresszióba zuhan, ezzel ignorálva a történteket. Apám hangulata is labilis lett, amint megtapasztalta, mennyi fájdalommal járnak a korábban reflexszerűen végzett, egyszerű mozdulatok, milyen nehéz 93
