Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 4. szám - Lajta Erika: Relatív embertartalom (1. rész)

arcjátékkal vagy mások által alig érthető szótagtöredékekkel, mondatkísérletekkel kifejezésre juttatni, mit akar.

Nekünk mégis szerencsénk volt, hiszen tágra nyílt szemében, érdeklődő tekintetében egyre több értelem tükröződött. Figyelt. Nézelődött. Információkat gyűjtött.

Miután az intenzív osztályról átkerült a rehabilitációra, a folyosó legvégén, a bejárattal éppen szemközt lévő ágyban helyezték el. Ez lett az ő őrhelye, ahonnan ki-kikémlelve rögtön láthatta, ha nyílt az ajtó és látogató érkezett, ha gyógyultabb betegtársai a járókeretükkel vagy a hármasbotjukkal sétálni indultak, ha közeledett feléje a főnővér vagy egy ápolónő, vagy valamilyen rendkívüli esemény következett be.

Egyszer anyám megpróbálta elintézni, hogy egy éppen akkor megüresedett külön szobába szállítsák át, de az ápolónők csak a fejüket rázták.- A férje nem engedné, hogy elvigyék a mostani helyéről. Onnan mindent lát.

Ok is felfigyeltek hát rá, hogy apám mintegy irányítja, vezényli az osztály életét. Szervezettséget visz az anarchiába. Abban az állapotban, amiben jelenleg van - amikor az álom a valóság és a valóság az álom -, ő a valóságra szavaz: megérteni, sőt a maga érdekében felhasználni igyekszik a törvényeit.

Hogyha vele vagyunk, gyakran mutogat betegtársai felé, s árulkodik, éreztetve tájékozottságát, beavatottságát.

Az egyikről ezt kotyogja ki:- Éjjel kiesett az ágyból. Én hívtam fel rá a figyelmet!

De nem állja meg, hogy a másikról is oda ne súgja:- Négyszer is elesett a tornán.

Apám félig tátott szája kárörvendő mosolyra húzódik, látszik a protézis helyén sötétló', üres ínye. Mindig szívrepesve örül, kacsintgat, kíváncsiságtól fűtött heves izgalomba jön, ha valamelyik betegtársa orra bukik, kizuhan az ágyból, vagy netán leteremtik amiatt, mert összemocskolta az ágyat.

Eleinte még megpróbáltunk rászólni:- Ne légy már ilyen rosszindulatú, apuka! Nem szép tőled, ha kicsúfolsz másokat.

De nem fog rajta az intés. Keményebben pedig nem akarjuk leszidni, noha könnyű lenne odavágni neki, hogy hol van attól ő, aki segítség nélkül fel se tud állni, hogy eleshessen járás közben, hol van attól ő, aki csak háton tud feküdni, s nem képes elfordulni, hogy kieshessen az ágyból. Hol van attól ő, akit még mindig pelenkázni kell, hogy beborítsa az ágyba a kacsa tartalmát?

Fel se fogja, hogy azok a társai, akiken nevetgél, ezerszer előrébb tartanak, mint ő? Vagy igenis, van benne annyi józan belátás, hogy felismerje, menynyivel jobb állapotban vannak, s éppen ezért mulat a kudarcaikon?

Bárhogy is van, régen, egészséges korában is folyton megjegyzéseket tett a kövér nőkre, pókhasú férfiakra, s nem mehettek el úgy mellettünk, hogy kajánul meg ne bökött volna.

Apámban - ahogyan bennem is - mindig volt egy jó adag infantilizmus. Az agyvérzése után az infantilizmusa az eddiginél is termékenyebb táptalajra talált.

94