Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 4. szám - Lajta Erika: Relatív embertartalom (1. rész)

tatót tükröződni. Zöld szemét a bágyadtság szürkésre fátyolozta. Tompán, csaknem üveges tekintettel meredt maga elé.

Kommunikáció-képtelen volt. Nem tudott nekünk beszámolni arról, hogyan éli meg, ami vele történt. Meglehet, meg se élte, ami történt, hiszen fel se fogta, mi történt.

Egyszerre lassultak le, s gyorsultak fel követhetetlen sebességre körülötte az események. Egyszerre volt minden otthonos és riasztóan idegen. Egyszerre élt és volt akadályoztatva az életben.

Az élet, az az alapjáraton folydogáló minimálélet, amit élni kényszerült, túlságosan is telítve volt olyan elemekkel, amelyek majd csak a halálban fognak kiteljesedni. Addig értelmezhetetlenek. Megfejthetetlenek. Nincs rájuk ésszerű magyarázat.

Édesapám - mint talány? Új volt nekem ez a gondolat.

Ezentúl viszont hozzá kellett szoknom. Apám gondolatairól bármit is gondolnom, a bizonytalan feltételezések, az észérvekkel alá nem támasztható sejtések birodalmába vitt el.

Míg az, amit élettapasztalatnak, vagy kicsit büszkébben, emberismeretnek nevezünk, általában megadja számunkra a lehetőséget, hogy kikövetkeztessük, egy bizonyos élethelyzetben mit gondol, mit érez a másik, most ezek a fogódzók csődöt mondtak: nem tudtam kitalálni, mit gondol apuka, egyáltalán

82