Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1. szám - Géczi János: Amíg lehet
így is, úgy is allegóriák. A kis csokor a protestáns életmód erényeit, a lőne a nó' hűségét, a borostyán a férfi társához ragaszkodását, a tölgy a kitartást jelenti. Miként a csendéletek virágainak és ízeltlábúinak is erkölcsi értelem jut, mindegyiknek más és más. És ezeket kell a képek nézőinek mintegy szavakból mondattá olvasni, ahogy pillantással azonosítják, majd pedig meg is nevezik a dolgokat. A protestáns puritanizmus, a természettel történő allegorizálás, a vallásos kegyesség megnyilvánulásai ezek a képek, amelyeknek a jelentésrészleteket nem ismerő, de az egységes jelentés után mégiscsak sóvárgó utókor adta a csendélet műfaj nevét. A múzeumban az nem tetszik, hogy csendéletet jönnek nézni az emberek. Eszerint persze én bizonyosan nem vagyok Amszterdamba való, hiszen Amszterdam a toleránsok városa. Békével megfér itt a templom lábához épített, veres selyemmel tapétázott kabin, amelynek kirakatában a prostituált gyakorlottan teszi a mesterségét. A kávéhoz marihuánát szolgálnak, amelynek elszívásáért büntetés nem jár. A virágpiacon órákig tapogathatom a dáliák gumóit, s a melegbárban nem kelt feltűnést, ha egy heteroszexuális is betér, mert kitűnő az ott rendelhető - tizenhatféle rizzsel készített - indonéz tál. A városban hűvös uralkodik, a csatornák, a grachtok partján metszetlen koronájú fák állnak, hársak főleg, csepeg a leveleikről a vízzé alakult pára, s mindenki nyugodt. Másrészt józan. Itt a sok lakással rendelkező úr a saját anyjának is, mert rend a lelke mindennek, bérbe adja a lakást, pontos ára van a templomlátogatásnak, kétszer olyan drága a kávé, mint Antwerpenben, de kétszer olyan jó is, s a célszerűség és a polgári hasznosság kézen fogva járnak. Nincs itt semmi katolikus léhaság és festa, csak a liberális morál. A fehér rózsák pedig ott nőnek, ahol tudják, helyük van. B. mondja, hogy Marek Grechutát a Rynek sarkán álló, gótikus oltáráról nevezetes Kosciól Mariacki nagy hajójában ravatalozták föl. S hogy a krakkóiak az énekesnek oly fontos térről betérve egy szál rózsával, pirossal vagy fehérrel búcsúznak tőle. Grechuta skizofrén volt, s kezelés alatt állt: kórházban élt régi idők óta. Nem tudom, ezzel magyarázhatom-e a két össze nem illeszthető színt. Amint azt se, mi az oka, hogy katolikus szertartással búcsúztatják az elhunytat. A piros és a fehér együttes használatát, s különösen a rózsák által, érteni vélem, a vértanúságra utalnak, s a mártírok véráldozatuk révén megszolgált, a végítéletig számukra biztosított helyére, a paradicsomra. Ahol a legfőbb mártírral, Jézussal tölthetik együtt az idejüket. B. kinevet, s mondja a kétségtelen megoldást: a két rózsa a lengyel zászló színét idézi. Ne feledjem, hogy nem is olyan régen hasonlóan naiv virágszimbolikával éltek Erdélyben a falvak magyar népei. A posztmodernitás taglója ismét tarkón talál. A tények rögzítésén túl nem szabad a mintázatukat értelmezni, skribálnám föl a jegyzettömbömbe, ha lenne ilyen. (Úgy látszik, minden diszciplínának van egy ilyen naiv empirista periódusa. Mainapság azonban nemcsak a filozófus, az irodalmár, a történész látja úgy, hogy nincsenek tények értelmezés nélkül, hogy a műalkotás csak értelmezve, az értelmezésben létezik, de már a természettudományban is elfogadott, hogy a tények pontos rögzítése lehetetlen, hiszen a megfigyelő óhatatlanul befolyásolja a 35
