Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Gál József interjúja Kass Jánossal: Csak munkával tudjuk létünket igazolni…
A város elfogadta, barátaim pedig azt gondolták, hogy ezeket a lapokat, plasztikákat nem a raktárban kell őrizni. Dr. Trogmayer Ottónak, a kiváló régésznek, a Móra Ferenc Múzeum akkori igazgatójának az ötletére alakították ki a ma látható, L alakú bemutatótermet, amely korábban a Somogyi Könyvtár gyermekrészlege volt. A Kass Galéria ma a városé, szakszerű üzemeltetéséről a Móra Ferenc Múzeum gondoskodik, immár 21. éve.- Az egyik részében állandó kiállításon Kass-alkotások láthatók, a másikban időszaki kiállításokon ifjabb és kevésbé ifjabb kollégáid munkáit ismerheti meg a közönség. Általában te is köszöntőt 'mondasz a megnyitókon. A művészeteket is te választod ki?- Nem, nemcsak én. Mások javaslatait is szívesen fogadjuk. A köszöntőket sem mindig én mondom. Egykori kiváló tanítványaim kiállításait azonban mindig nagy örömmel méltatom és rendezem.- Hány kollégádat láthatta a közönség?- Pontos számot nem tudok mondani, évente általában 4-5 képzőművészt tudunk vendégül látni. A helyiség nem nagy alapterületű, ezért inkább csak festők, grafikusok, fotósok, karikaturisták alkotásait tudom méltó módon elhelyezni.- A kiállítás-laudációk általában írásban is megjelennek. Ezeknek az 50-60 soros mini-esszéknek - amelyek találó jellemzései egy-egy művészi teljesítménynek — elsősorban az Alföld és a Tisza táj ad fórumot. Fontosnak tartod, hogy művészi lelkiismereted szerint szavakkal is felhívd a figyelmet ezekre a teljesítményekre?- Hát persze! Sok kiváló képességű fiatal és kevésbé fiatal kortárs él közöttünk, akiknek nincs elég publikációs lehetősége, alkatuknál fogva alkalmatlanok a könyöklésre, a hangoskodásra, következésképen nincsenek a horizonton, bár nekik is ott lenne a helyük. TALÁLKOZÁSOK- A Pályám emlékezete (íme, itt az idő, rám került a sor) és a Brazil (ez egy pesti eszpresszó neve volt az 1950-es években) című írásaidban több olyan közismert művész nevét említed, akikkel a találkozásod fontos vagy emlékezetes volt. Ez a kör az elmúlt évtizedekben bizonyára ala19