Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Gál József interjúja Kass Jánossal: Csak munkával tudjuk létünket igazolni…
posan kibővült. Tudom, nem könnyű választani közülük, mégis, arra kérlek, idézd ide néhányuk alakját!- Valóban nem könnyű. Holnap lehet, hogy másokat említenék, de megpróbálom. Elsőként Kassák emléke jelenik meg. Vele 1966 ó'szétől csaknem fél évig dolgoztam együtt. Szinte hetente találkoztunk, az Új írás Kassák- számát készítettük elő, amely 1967 márciusában, a 80. születésnapjára jelent meg. A látszólag zord Kassák a közös munka hevében feloldódott, vonzó lénye, egyénisége, egy-egy eredmény láttán megjelenő mosolya átformálta kemény, faragott vonásait. Kassákkal már jóval korábban, 1947-ben is találkoztam, akkor a 60. születésnapját ünnepelték, s mi egy előadását hallgattuk. A 80. születésnapja alkalmából több ünnepségen is köszöntötték Az egyik legemelkedettebb volt ezek között a Fészek Klub-beli laudáció, ahol Lati- novits Zoltán A ló meghal, a madarak kirepülnek című híres-hírhedt Kassák- verset mondta el. A közvetlenebb emlékekből is idézhetek. Egy alkalommal megnézte egy kiállításomat. A véleményét egy máig őrzött levélben írta le: „Gratulálok a rajzok tömbösségéhez és erősugárzásukhoz. Nem azt mondom tehát, hogy szépek (annyian értenek már a szép, sőt csinos dolgok előállításához), hanem tömörek és meggyőzőek.” Máskor arról beszélt, hogy gyanús az, ha valakit dicsérnek. Azt hiszem, elmondhatom, hogy korábban talán igen, de az 1960-as években már nem üldözte őt senki sem. Kassák ki is tudta harcolni a megbecsülést. Rendszeresen oppozícióban állt a hatalommal, gyakran elmondta azt is, hogy a hatalmat sohasem lehet kiszolgálni. Ez számomra a legfőbb tanulság. A beszélgetésünk elején említettem, hogy amikor Ferenczy Béni meglátta a rajzaimat, egy interjúban a támogatásomra buzdította azokat, akiknek erre lehetőségük volt. Ferenczyvel hamarosan kapcsolat alakult ki, jobban mondva a feleségével, Erzsikével, Ferenczy ugyanis nagyon visszahúzódó ember volt. A vele kapcsolatos első maradandó élményem 1956-hoz kötődik. Akkor ők a Margit híd pesti hídfőjénél laktak. A november-decemberi hónapokban a kijárási tilalom miatt néha nem tudtunk hazamenni, és akkor szinte mindig náluk pihentünk. Később átköltöztek Budára, a Hermann Ottó utcába, hozzánk közel. Gyakran jártam náluk, többször magammal vittem 3-4 éves Eszter lányomat is. A Mester akkor már nem tudott beszélni, de a kislányommal közel kerültek egymáshoz. Ez a kommunikáció nem egy-két percig, hanem fél órákig is eltartott. Úgy láttam, örült a kislány jelenlétének. Ferenczy türelme, humanizmusa mindig is vonzó volt számomra. Csak nagyon kevés embernek adatik meg az a mély emberség, amelynek a birtokában volt. Emellett valami utolérhetetlen elegancia és kozmopolitizmus is jellemezte.- Kondor Bélával hozakodom elő. Beszélnél róla? 20
