Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Szőcs Géza: Limpopo (részlet)
Benyovszky ráadásul még meg is sántult az egyik csatában, úgyhogy a mindkét lába attól kezdve már nem egyforma hosszú volt annyira. (Hanem, úgy tűnik, különböző hosszúságúak voltak.) És ettől erőteljesen függetlenül mégis sikerült megszöknie azzal a sérült, bice-bóca, sánta lábával és eljutnia Madagaszkárra, sőt még királlyá is lennie legalább. Miért ne indulhatnánk el Benyovszky nyomában, követve az útját egészen Madagaszkárig? Az is kiderült, hogy ez az út, amelyet Benyovszkyék tapostak ki Madagaszkár irányába, roppant sok kalandokkal telisteli, ez az út a csodás sziget fele Kamcsatkán keresztül visz (naná, nem is Honolulun át, jegyezte meg az egyik őr és ezen a hülyeségen sokáig elnevetgéltek). Vajon milyen hely lehet Kamcsatka? Vajon mi az, hogy gróf olyan nagyon? Vajon hogyan hangzana: gróf Strucc János? Vagy: grófnő Strucc Én Magam? Minden egyszerűbb lenne, ha volna térképünk vagy földgömbünk. S hozzá kell jutnunk a nagy utazó önéletírásához is. Hiszen a gróf, térképpel vagy sem, ezt még nem tudjuk, többször is megszökött s bár újra és újra elfogták, mégis eljutott őseim hazájába. Meg fogunk szökni! Térképre van szükségünk. Csak Székelykocsárdig jussunk el maholnap! Kocsárd ugyanis átszállóhely, ezt mindenki tudja, úgynevezett változóhely vagy váltóállomás. Onnan már bottal üthetik a nyomunkat. El fogjuk menekülni erről a helyről! Le ezekkel az embertelen, akarom mondani strucctalan, dehát ez hogy hangzik, viszonyokkal! Le a rabsággal! el innen! Afrika vár! El innen, allegróban. Allegro, allegro - Sipkás, akinek csukafeje van és örökösen tárnicspálinka szagú, ő szokott ezekkel a szavakkal odaszólni a szaladgáló struccoknak, fogalmam sincs, mit jelenthet ez. Pápaszem tegnap hozzáfűzte: Allegro ma non troppo. Mi az, hogy non troppo? - kérdezett vissza Sipkás. Éppen lakmároztak, a szolgálati vacsorájukat tömték magukba az őrszoba küszöbén, azt a puliszkának is nevezett ételt, amit ők máiénak emlegetnek. Tökfej Mihály levetette a bakancsát és a lábát szagolgatta. Ma non troppo az az, hogy ne tessék trappolni - szólt bele Potrohos. Nekem is volt egyszer egy macskám. Hát, hogy az milyen rettenetesen trappok — révedt el Sipkás, a szolgálati máiét majszolgatva. No és mi lett vele? - kérdezett rá gyanakodva Pápaszem. Macskapaprikást készítettem belőle. És jó volt? Közepes volt - zárta le az emlékezést Sipkás, és még hosszasan elmálézott. 257
