Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1. szám - Géczi János: Amíg lehet
She (fotó) mában egykor arra a következtetésre jutottam, hogy nedves levegőben, zivatar után könnyebb a régi, idejét múlta plakátokat leszedni a helyükről, mint egyéb, szárazabb és melegebb időszakokban. Az eső nyomában jártam magam is, amikor plakátokat hasgattam, hogy majd másnap lefényképezzem azokat, illetve lehámozzam őket a falakról, hogy gyűjteményemet gyarapítsam. Délelőtti munkám, a források rendszerezése és a korrektúra után, ebédelni készülve korábban indulok, legyen időm néhány etterbecki utcát besétálni. Másfél éve fényképezem a 40-es házszámokat, s most se teszek mást. A nagy felületű, hasított plakátok mellett pedig a tépett-szaggatott-megroncsolt részletek, a változékony felületek közelképe is érdekel: sem ez, sem az nem ember- léptékű, éppen ezért a szemünknek sokszor váratlan, a kaotikust rendszerbe foglaló, a jeltelent jellel, a jelentéstelent jelentéssel felruházó látványban lehet részem. A mai éjszaka két magyar témájú plakát került ki az utcákra. A száztagú cigányzenekar koncertjére mozgósít az egyik: piros lajbis honfitársaimról tömegfelvétel látható, mind a száz hangszerész együtt, nem is látni belőlük semmit. A csoportkép fölött a két korpulens zenekarvezető - hiába hajolok közel a kicsike plakáthoz, akkor sem látom jól az arcukat. A másik plakát mérete sem nagyobb - tán A/2-es vagy valamivel terjedelmesebb a felülete -: ez az 1956-os forradalom évfordulójának megünneplésére hívogat. ízléstelen, de ami ennél rosszabb: jellegtelen plakátok, nem is tudom, mit szólna ehhez Baráth Ferenc, Pócs Péter vagy a többi, méltán nemzetközi hírű, a plakátjairól ismert hazai grafikus. A városi főtéren szombaton, 16-án fél napos ünnepség, négy esemény követi majd egymást, s mind zenei jellegű. Nyilván olyannak kell lennie, ami a turistáknak is érdekes. 27
