Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 1. szám - Géczi János: Amíg lehet

A neten rákeresünk, milyen magyar események várhatóak a héten: egykor készült, így-úgy ’56-os tárgyú filmeket vetítenek egy kitűnő' filmszínházban: ma Mészáros Márta egyik naplószerű munkája lesz soron. Igyekszem elmenni, otthon úgysem tudnám, hiszen Veszprémben élek, ezeket az alkotásokat megnézni ismét. S bár DVD-gyűjtő vagyok, DVD-n sem. [Miért nem? Mert nem kaphatóak.] Az érdeklődésemnek nincs veszprémi mozija.

Két szép negyvenesre futok, fakó 40-es házszámra, kézzel festették a falra őket, nagyon régen, s már olyanok, mintha nem is léteznének. Színüket elvesztették, de kontúrjukat nem. S beleértek a falba, úgy hozzásimulnak, mintha nem is arra festették volna egykor őket. Több felvételt is készítek; majd kitalálom, miként ellenőrizzem, romló szemem csalt-e meg, vagy valódi a látványuk.

Amióta - talán négy hete részesültem a sors ajándokából - a jobbik bal szemem ideg- és érhártyája között hólyagocskák keletkeztek, s mintegy elromlott a retinám, s éppen az éleslátás foltjában, ha két szemmel nézem, semmit nem látok élesen. A jobb szemem, amelyet egykor majdnem szétroncsolt a felrobbanó permetezőgép légtartálya, képes ugyan arra, hogy fókuszába bármit rögzítsen, de arra nem, hogy egyedül térbeli képhez jutasson. Kétdimenziós létre kényszerülök, s egyelőre még harcolok ez ellen. (Emlékszem, gyerekkoromban olvastam az Elet és Tudományban, hogy sokáig azt hitték, a félszemű emberek kétdimenziósán lámák, de rájöttek, hogy nem. Viszont nem értették, miért nem. Aztán arra is rájöttek, hogy az egészen apró fejmozgások eredményeképp képesek a félszeműek is térben látni.) S lehet, a szemeim miatt szokatlan látványok ébresztették fel ismét bennem a vizualistát: olyan ez, mint az ötvenes éveiben járó férfiak kapuzárási pánikja.

Kíváncsi vagyok arra, az utóbb készült fényképeken az látható-e, amit én, a fényképész láttam, vagy nem. Két szememet együtt és külön is tudom használni: az első esetben homályos a képem, s mintha vattás-ködös térben léteznék, oly puha és él nélküli minden; ha külön használom, azaz ügyelek arra, hogy tudjam, össze nem illeszthető két képem van a valóságról, akkor a jobb oldalon mély és tág, a bal oldalon pedig kicsi és közeli az érzékelt tér; a látvány nem gömböt, hanem egy amorf, fél oldalon alaposan behorpasztott teret ad, amelyről többé nem mondhatom, hogy a közepén - mint mag a cseresznye gyümölcshúsában — élek.

A magas és keskeny, alig ajtónyi - és egy ablaknyi széles - belga lakóházak bal oldala mindenkor omlatagabb, a tornyok bal oldalt elvesztik alapjukat, s a vízköpőket is lerombolja valaki. A kilincs szára még megvan, de nincs meg a töve, amellyel az ajtólapra erősítették egykor; ha jobbról száll be egy pillangó a képterembe, hamarabb hagyja el bal oldalt, mint azt eddigi tapasztalataim alapján várnám, és bal oldalról gyorsabban előznek majd meg a továbbiakban az utakon a járművek.

Az erkély, amely éppen szemben függ a falon az itt második - otthon elsőnek mondott - emeleti lakással, az utca fölé is kinyúlik. Nem lehet több néhány négyzetméternél, vaskorlát övezi, talán magasabbra is emelkedve kissé, mint egy erkélynél szokványos. Amúgy a vaskorlát éppenséggel nem látszik, hiszen kartonpapírra vagy valamiféle merev lapokra applikált plakátokat kötöttek rá. Az erkély napközben üres; az a néhány, cserépbe ültetett virág,

28