Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Földényi F. László: A létezés paradox logikája

FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ A létezés paradox logikája HAMVAS BÉLÁRÓL* „Az ember csak a közösségben élhet boldogan, de csak a magányban lehet isten” - írta Hamvas Béla. Áttételesen utalt ezzel saját felemás helyzetére is a magyar és az európai kultúrában, amely életében alig vett tudomást róla, s halála után több évtizedes késéssel kezdte csak jóvátenni mulasztását. Radikális gondolkodó és író volt, a szó eredeti értelmében vett pedagógus. Ennek és a lélekvezetés ó'si mesterségének a szelleme hatja át írásait az életmű valamennyi szakaszában. Legtöbbnek a hangnemét az éló'szó ereje élteti. Ezért szólítják meg könnyen az olvasót. A hagyomány nagy kutatója volt egész életében, s egy képzeletbeli asztaltársaságnál olyanok mellett foglalhatna helyet, mint Mircea Eliade, Carl Gustav Jung vagy Kari Kerényi, vagy, az asz­tal túlsó oldalán, Giulio Evolva, René Guénon vagy Lépőid Ziegler. Am ha azt vallotta, hogy az ember „csak a magányban lehet isten”, akkor ezzel saját külön útját is kijelölte magának. Mert magányos volt, többszörösen is: a magyar nyelv elszigetelte ó't az európai közösségtől; a hagyomány és a metafizika irán­ti különleges elkötelezettsége elszigetelte őt a magyar értelmiségiek több­ségétől; személyes életsorsa pedig, különösen 1945 után, a kirekesztettségnek és megalázottságnak olyan rendkívüli példája, amely Nyugat-Európában jó­szerivel felfoghatatlan. Ebbe a többszörös kirekesztettségbe mások felőrlődtek volna. Hamvas egészséges lélekkel, sőt: humorral élte végig mindezt; az olvasónak olyan benyomása támad, hogy minél nagyobb súly nehezedett rá, ő annál könnyedebben szárnyalt, s minél mélyebbre nyomták a víz alá, ő annál szabadabban lélegzett. A megpróbáltatás és visszaszorítottság, ami az életét megnehezítette, szinte már serkentő szer volt számára. És aki kibírja a meg­próbáltatásokat, annak számára a metafizika iránti érzékenység és a szabadság iránti nemcsak egzisztencialista, hanem egzisztenciális elkötelezettség vérévé válik. Európa keleti fele jól ismeri ezt a problémát; nem véletlen, hogy Hamvas szellemi elődei és rokonai között az oroszok is ott vannak: Dosztojevszkij vagy későbbről Sesztov és Bergyajev. A kilencvenes évekig Hamvas Bélának Magyarországon is csak viszonylag szűk körben ismerték a nevét. Ennek igen prózai oka volt: a háborút követően, 1947-től műveit betiltották, s ezért kizárólag asztalfiókjának s szűk baráti körének írt. Az inkognito - de nem a társtalanság! - volt számára a valódi otthon. S ez haláláig, 1968-ig tartott; elhallgattatásából ugyanis soha nem igyekezett politikai tőkét kovácsolni, még a hatvanas évek megenyhült * Előszó a tavalyi német válogatáshoz, amelynek szerkesztését is Földényi F. László végezte. Béla Hamvas: Kierkagaard in Sizilien. Essays, Matthes und Seitz Berlin, Berlin, 2006. Fordította: Ákos Doma. A kötet 16 esszét tartalmaz, a legismertebb közülük pl. Bizánc, A melankólia anatómiája, Levelek a magyar Hyperionból, A jóisten uzsonnája, Kései művek melankóliája. 218

Next

/
Oldalképek
Tartalom