Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Szepesi Attila: Eldorádó
a fia. Országa határos Belulgiánnal, Scevával, ahol szintén temérdek az arany meg a drágaság. Ezen országok néha fel-fellázadnak János pap ellen, aki hét király felett uralkodik tizenkét érsek, húsz püspök és hetvenkét herceg közbenjárásával. Dús és mindenben bővelkedő udvarában háromszázezren élnek, katonái pedig tizenhárom kereszt alatt szolgálnak. Maga az uralkodó Jó bort iszik tiszta arany pohárból, A sert pediglen issza ő kristályból, Maga bor színe látszanék kristályból, Szegény magyar megissza fakupából. Étke madár, hal, és vadakból vagyon, Indiai módra gazdagon vagyon... Sorolja még a szerző a különféle szimbolikus kereszteket, hol földdel, hol drágakövekkel megtöltött aranytálakat, az uraság négy feleségét - egyébként az asszonyokat is körülmetélik e fura birodalomban, ráadásul homlokukra bélyeget is sütnek -, sorolja a szolgáló eunuchokat, a hátukon három tornyot hurcoló hadi elefántokat, aztán valahol a széphistória közepe táján meghökkentő felsorolásba kezd. Elmondja, hogyan bünteti János pap azokat az alattvalóit, akik a római vallásból kilépnek. Némelyiket éhhalálra kárhoztatják, másokat tűzzel megégettetnek, kényoztatnak, megint másokat máglyán megégetik és az ő porok szelektől fuvattatnak. A gyilkost áldozatának hozzátartozói kezére adják. A tolvajoknak szömeket kitolják. Aki kisebb vétket követ el, földönfutóvá teszik, hogy énekszóval kolduljon, hegedülve kéregessen. De jut a megtévedt lelkeknek egyéb büntetés is: ostorozás, vesszőzés, töm- löcözés, megkövezés, számkivettetés is. Némi vigasz az ürömben: Soha szántó embert senki nem bántja, Szabadon szánt, marháját is jól adja, szolgáló nép kösségét nem prédálja... Felsorolja ezután a borongós kedvű szerző, miféle birodalmak lakóit sújthatja az uralkodó bosszúja: köztük a trogloditákét, kik mérges nyíllal élnek, Betfage amazon népét, Manikongrus és Nigritác királyét, Salamusét meg a Maurus királyét, kiknek temérdek a kincse, fűszere és rabszolgája, országát pedig tigrisek, párducok és vad oroszlánok lakják. Poétánk mindenekelőtt és -fölött tanítani akar Krisztus szeretetére, puritán erkölcsre és - ahogy egy kálvinistától el is várható - mindenféle földi hívság elleni ádáz küzdelemre, viszont a képzelete, melynek tornáztatására a János pap-históriák igencsak alkalmasak, sajnálatosan meg sem közelíti egy átlagos falusi kántortanítóét vagy analfabéta mesemondóét. Olyan az általa megrajzolt uralkodó, mint egy zordonul moralizáló, hol kormost, hol nyájas dicséretet osztó iskolamester vagy egy dörgedelmes szavú vidéki református lelkipásztor. Azon pedig igencsak eltűnődhetünk, milyen messze esik ez a Valkai megfestette muszlim és afrikai színekkel némiképp átfestett India attól a szakrális Agarthától, melyből végső soron származik - kozmikus szimbólumot a mindennapi praktikum nyelvére lefordítani aggályos! -, s melynek spirituális vonatkozásaira René Guénon mutatott rá. 183
