Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Szepesi Attila: Eldorádó

musba fulladt Európa egyetlen reménységét látja. Azt is tudja, hogy a vén kon­tinens már képtelen arra, hogy magát valamiféle kehes Münchausen báróhoz hasonlóan hajánál fogva kihúzza a mocsárból. Talán épp ezért hagyta el ősei földjét. Ezért vonzza minden, ami kelet. A szó itt nem föltétlenül földrajzi értelemben kezelendő. A szakrális geográ­fiában az égtájaknak szimbolikus jelentésük is van. Színek, számok és szent helyek sora egészíti ki a képzetet. És ami a tradicionális nem rőffel mérő geográfiákat illeti, többféle változatuk ismeretes. Ami például nálunk kelet, annak kínai megfelelője a dél, a skandinávoknál pedig észak. Nyugat sehol sem, az a Nap járásának következtében mindenütt a halottak biradalma, rokon az éjszakát uraló holddal, ahol a megboldogultak lelkei élnek. Az egyiptomivá lett franciánál senki sem volt hivatottabb arra, hogy Ossendowski zavaros és fantaszta művét a helyére tegye. Guénon, aki mate­matikusként kezdte pályáját, az őshagyományok legjobb ismerője. így aztán a lengyel utazó művének tarka szőttesét pontos kézzel fejti fel. Megállapítja, hogy azok legmélyén a szent helyek (a beavatási központok) világos képzete keresendő. Azon szellemi fényükkel mindenre kisugárzó köz­pontoké, melyek korunkra meglehetősen aggályosakká váltak. Valamennyi tradícióban, írja, a helyes intenciót mindig szimbolikusan jelenítik meg, álta­lában kelet felé fordulással, ami valójában egy olyan spirituális centrum felé való irányulást jelent, amely bármilyen is legyen, mindig csak tükörképe az igazi Világcentrumnak. Azonban a Kali-Juga (a Sötét Kor) előrehaladása során az egyre zártabbakká és rejtettebbekké váló centrummal való egység meg­valósítása egyre nagyobb akadályokba ütközik. Egyúttal a másodrendű cent­rumok, amelyek külső, látható képviseletei a legfőbb centrumnak, egyre kivételesebbekké válnak. Amikor azonban e korszak befejeződik, a tradíció szükségképpen teljes egészében újra megnyilvánul majd, hiszen minden egyes Manvantara (vagyis világkorszak) kezdete egybeesik az azt megelőző végével, ily módon foglalva magába a primordiális állapot elkerülhetetlen visszatérését az ember számára a földön. Mára tehát a szent helyek, ahol az ősi tudást őrzik, egyre jobban vissza­húzódtak, és magukba zárkóznak. Fényudvaruk fogytán fogy. Tulajdonképpen az sem tudható biztosan, vannak-e még. Talán igen, talán nem. Utóbbi a valószínűbb. Vannak fakó utánzataik, ilyen-olyan ezoterikus társaságok, szek­ták és magukat hiteles rózsakereszteseknek mondók gyülekezetei, melyekben a rajongás többnyire szélhámossággal keveredik. Agresszív közösségek, melyek Jézus ezeréves birodalmát hirdetik, ám tevékenységükkel az Antikrisztust szolgálják. A SZENT HELYEKRE való utalást lát René Guénon Ossendowski célzá­saiban és tudálékos fejtegetéseiben. Megállapítja, hogy már azok is csak a tradíció romlott és folklorizálódott változatát ismerhették, akik a lengyelt erről-arról igyekeztek felvilágosítani. A szakrális szimbólumokat, bár még érzékelik azok kisugárzását, többnyire konkrét formájukban értelmezik. Ha úgy tetszik, meseszerűen. A francia leírja, hogy a szent helyek, a beavatási központok, a föld alatti vilá­180

Next

/
Oldalképek
Tartalom