Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Szepesi Attila: Eldorádó
musba fulladt Európa egyetlen reménységét látja. Azt is tudja, hogy a vén kontinens már képtelen arra, hogy magát valamiféle kehes Münchausen báróhoz hasonlóan hajánál fogva kihúzza a mocsárból. Talán épp ezért hagyta el ősei földjét. Ezért vonzza minden, ami kelet. A szó itt nem föltétlenül földrajzi értelemben kezelendő. A szakrális geográfiában az égtájaknak szimbolikus jelentésük is van. Színek, számok és szent helyek sora egészíti ki a képzetet. És ami a tradicionális nem rőffel mérő geográfiákat illeti, többféle változatuk ismeretes. Ami például nálunk kelet, annak kínai megfelelője a dél, a skandinávoknál pedig észak. Nyugat sehol sem, az a Nap járásának következtében mindenütt a halottak biradalma, rokon az éjszakát uraló holddal, ahol a megboldogultak lelkei élnek. Az egyiptomivá lett franciánál senki sem volt hivatottabb arra, hogy Ossendowski zavaros és fantaszta művét a helyére tegye. Guénon, aki matematikusként kezdte pályáját, az őshagyományok legjobb ismerője. így aztán a lengyel utazó művének tarka szőttesét pontos kézzel fejti fel. Megállapítja, hogy azok legmélyén a szent helyek (a beavatási központok) világos képzete keresendő. Azon szellemi fényükkel mindenre kisugárzó központoké, melyek korunkra meglehetősen aggályosakká váltak. Valamennyi tradícióban, írja, a helyes intenciót mindig szimbolikusan jelenítik meg, általában kelet felé fordulással, ami valójában egy olyan spirituális centrum felé való irányulást jelent, amely bármilyen is legyen, mindig csak tükörképe az igazi Világcentrumnak. Azonban a Kali-Juga (a Sötét Kor) előrehaladása során az egyre zártabbakká és rejtettebbekké váló centrummal való egység megvalósítása egyre nagyobb akadályokba ütközik. Egyúttal a másodrendű centrumok, amelyek külső, látható képviseletei a legfőbb centrumnak, egyre kivételesebbekké válnak. Amikor azonban e korszak befejeződik, a tradíció szükségképpen teljes egészében újra megnyilvánul majd, hiszen minden egyes Manvantara (vagyis világkorszak) kezdete egybeesik az azt megelőző végével, ily módon foglalva magába a primordiális állapot elkerülhetetlen visszatérését az ember számára a földön. Mára tehát a szent helyek, ahol az ősi tudást őrzik, egyre jobban visszahúzódtak, és magukba zárkóznak. Fényudvaruk fogytán fogy. Tulajdonképpen az sem tudható biztosan, vannak-e még. Talán igen, talán nem. Utóbbi a valószínűbb. Vannak fakó utánzataik, ilyen-olyan ezoterikus társaságok, szekták és magukat hiteles rózsakereszteseknek mondók gyülekezetei, melyekben a rajongás többnyire szélhámossággal keveredik. Agresszív közösségek, melyek Jézus ezeréves birodalmát hirdetik, ám tevékenységükkel az Antikrisztust szolgálják. A SZENT HELYEKRE való utalást lát René Guénon Ossendowski célzásaiban és tudálékos fejtegetéseiben. Megállapítja, hogy már azok is csak a tradíció romlott és folklorizálódott változatát ismerhették, akik a lengyelt erről-arról igyekeztek felvilágosítani. A szakrális szimbólumokat, bár még érzékelik azok kisugárzását, többnyire konkrét formájukban értelmezik. Ha úgy tetszik, meseszerűen. A francia leírja, hogy a szent helyek, a beavatási központok, a föld alatti vilá180
