Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Békés Márton: Határhelyzet
ezutáni nihilizmus addig fokozódik, amíg azt a végsőkig lehet fokozni - és ugyanakkor feladni. Ez a határhelyzet, a katarzis. Az ember „szembeniül a semmivel, - ő volt az, aki a világot felbontotta és lerombolta, de ezen a semmin át kell ugrania. [...] Nem állhat meg. Az embernek ugyanis ugrania kell: bele a semmibe. Vág)' a semmi csak a szakadék, amin túl kezdődik valami más? Nem tudja. ”’J Ez az ugrás belső döntés következménye és a heroizmus abszolút pillanata, ha valaki megteszi, „a következő percben érzi, hogy már más levegőt szív, más atmoszférát érez. Túl van.m< A Hamvas által leírt pillanat az Időfal átszakítása, a két ciklus közötti katarzis-határhelyzet megélése, megtisztulás, a drámai döntés feloldódása, „vallásos megrázkódtatás”. Az „átalmenők” (Nietzsche) diadala. Hamvas az emberiséget még a krízis kezdetén lévőnek tudja, ellentétben például Evolával vagy Spenglerrel, Jüngerrel és Ortegával, akik a vége felé tartónak vélték a világfolyamatot. Hamvas azonban nem erre figyel. Nála a lényeg, hogy a válság feloldására van-e lehetőség a katarzispont egyéni elérésével, az ugrás egzisztenciális döntésének meghozatalával. Hamvas szerint van, s ezt eddig csak Nietzsche hajtotta végre. Hamvas szerint ő egy „még nem igazolt jövő koraszülöttje” (Nietzsche) volt, aki az ember után következő létállapotot elérte. „Az ember olyasvalami, amit fölül kell múlnunk. [...] inkább visszasüllyednétek az állathoz, semhogy felülmúljátok az embert?” - mondja Zarthustra.’' Majd imigyen szól: Kötél az ember, állat és emberfölötti ember közt feszül - kötél a szakadék fölött. Veszélyes átalút, veszélyes útonlét, veszélyes visszanézés, veszélyes borzongás, veszélyes megtorpanás. Az a nagy az emberben, hogy híd és nem cél: azt szeretjük benne, hogy az ember áttunés és letűnés. Őket szeretem: akik nem tudnak élni, csak letűnőkként, mert ők az átalmenők. Szeretem a nagy megvetőket, mert ők a nagy hódolók s a vágy nyilai a túlsó part felé.'8 Zarathustra-Nietzsche szavai Hamvas „határhelyzet”-fogalmát világítják meg. Nietzsche az emberi létet örök úton-levésnek, szakadék fölött átvezető útnak definiálja, hídnak és nem önmagában vett célnak tartja. Hamvas „határhelyzet”-t a szakadék előtt van, döntések és akaratok sorozatát egy adott pontra fókuszáló pillanat ez, ugrás Zarathustra-Nietzsche emberfölötti emberének ideálja felé. Hamvasnál a határhelyzet metafizikai fogalom, eszka- tologikus kategória. S addig is, milyen lelkiállapot a megfelelő? - kérdezhetjük joggal. Hamvas eredeti megoldással két szerzőnél is ugyanazt a stílust mutatja ki, amelyet kétségkívül ő is magáévá tett. Huizingában és Bergyajevben, két nagyon különböző lelkialkatú és módszerű szerzőben is ugyanazt a lelki alapállást dicséri. Mindketten várják a válság végét, az új kort és a ciklus határhelyzetén való túljutást, a hídon való átjutást. Huizinga’9 a krízis visszafordíthatatlanságát realizálva az Idő felé fordul, arra tanít, hogy nincsen visszaút - de nem is kell visszamenni, nincs menekvés, csak előre, az Idő felé. A kérdés az, hogy ezt uralni tudja-e az ember. Bergyajev Uj középkor című könyvéről írja, hogy szerzője a következő ciklust bátran várja: „Örvend. Igenli az életet. Nem pesszimista. Felülemelkedik és hisz. ”40 Ez a derű, az elkerülhetetlen végzettel való 129
