Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11-12. szám - Végh Attila: Hamvas vagy Heidegger
Hamvas nem tartja szükségesnek, hogy beleálljon ebbe a határba. O a filozófiai és a költó'i megszólalás közötti határt eleve nem létezőnek tekinti. Eleve úgy szólal meg, mintha a határtalanban állna. Nincs tehetsége ahhoz, hogy a görög szóösszefüggésekben rejlő filozófiai léttapasztalatot - a görög nyelv mélyére szállva - felszínre hozza. Amikor nyelvi-gondolati „szintéziseit” megalkotja, akkor sem arról van szó, hogy a tovább már nem merülhető filozófiai nyelvmélyből a költészet áramával sodródva bukkanna fel, vagy hogy eredeti mikrofilológiai elemzések tapasztalatának birtokában szólalna meg. Beszédéből nem hallani ki a határt megjárt ember hangját. Egy régi szöveg megértése mindig annak eredeti applikációs értelmének és a mai olvasó számára megjelenő applikációs értelmének közös terében történik meg. Heidegger előtt a jelenben olyan alkalmazási horizont nyílt meg, amely a görög mondások ős-értelmével összesimult, mindenféle külsődleges „kényszerítő intézkedés” nélkül. A görög lét súlya az olvasóba Heidegger írásaiból láthatatlan úton folyik át. Hamvas kezében mindig ott a tölcsér. (A másikban pedig bunkósbot.) 6. A szellemi kutatást valamely kor valamely gondolkodásrendszere sosem másolhatja egy másik korról. Ha egy szellemi áramlat nem képes azt a terhet magára venni, hogy a megértése talaját képező hagyományt újra, a jelennek megfelelően elsajátítsa, akkor nem képes megnehezíteni (szellemi) életét. Márpedig az élet megnehezítése a gondolkodás (gond-olkodás) lényege. Mert az élet alapvetően nehéz. És ha erre a megnehezítésre egy gondolkodó képtelen, akkor megint csak azt kell kérdeznünk: hol van az egzisztenciális elkötelezettség, amiről Buji Ferenc beszél? Nem éppen ez a megnehezítés volna az elkötelezettség legszebb bélyege? A létkutatás nem szaladgálhat adott teoretikus mezőn, csak ha megértette, hogy a hagyományt, amelyhez kapcsolódik, „mi állította bele a maga alapvető szorongásába”. Ez a megértés azonban lehetetlen, ha „teorémákat, tételeket, alapfogalmakat és princípiumokat pusztán átveszünk”. A hamvasi elvakulás-teória, az aranykorból a vaskorba való alászállás tana ilyen előregyártott alapra épül. Az aranykor letűntével a világ a létből az életbe hanyatlott, Hamvas pedig azért ír, hogy erre emlékeztessen. Márpedig - ahogy a Fenomenológiai Arisztotelész-interpretációk című, Gadamer által „teológiai műnek” nevezett írásában Heidegger írja - „Az emberi ittlétnek valamely eredendő tökéletességben és mennyei természetességben való elképzelései nem egyebek, mint épp a világba való hanyatlás e hajlamainak kisülései”.11 7. Ennek az esszének csak akkor van értelme, ha fel tudjuk mutami a hamvasi életmű filozófiai kritizálhatóságának létjogosultságát. Máskülönben a gömb elgurul. Az az ellenvetés, hogy a hamvasi rendszert a filozófia felől nem kritizálhatjuk, két okból nem áll meg. Egyrészt mert a lét megismerésének módjai 76
