Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11-12. szám - Végh Attila: Hamvas vagy Heidegger
nem zárványok. A szellem árama nem csigaház-huzat. A megértésmódoknak egymás felé nyitottnak kell lenniük, reflektálniuk kell egymásra, meg kell mérniük egymást saját tekintetükkel. Másrészt pedig a lét, amelynek megvilágítat- lan fogalma Hamvas gondolkodásának centruma, par excellence filozófiai téma. (Heidegger szerint a filozófia egyetlen témája.)': A lét kérdésében tehát a filozófia, az ontológia az illetékes. A költészet, a misztika, a „tradicionalista metafizika” megpendítheti ugyan a lét zenei fájdamát, és ez esetenként jóval „több”, „mélyebb” lehet, mint a lét struktúrájának teoretikus átvilágítása - gondoljunk csak Rilke, Trakl verseire, ráadásul e több-ség, mélyebb-ség már nem tehető filozófiai vizsgálat tárgyává, mivel minden hozátett szó kifelé vonszol bennünket a versben izzó létkohóból, ám mégis van valami, amit csak a filozófia tud. Csak a filozófia tud gúzsba kötve táncolni. Kapcsolódik a filozófiai hagyományhoz, évezredes dialógusba merül, és közben minduntalan fölfeszíti saját alapjait, kiteszi magát a semminek. Aggastyán gyerek. Újra és újra beindítja a kérdések imamalmát. A megismerés kérdésstruktúrája érdekli. Azt vizsgálja, hogyan fejlődnek ki egymásból a kérdések. A válaszok csak tápszerei ennek a körkörös sarjadzásnak. Bármely filozófiai hagyományhoz kapcsolódjék is, ez a kapcsolódás mindig lerombolja, amit amaz épített. Ez a filozófiai hagyomány- tisztelet. Es ez a szellemi mozgás az, ami kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit az ember a lét mozgásának érez. Ami miatt szomorú. Ami napról-napra elönti, ami az élet hiábavalóságának és szépségének reménytelen köráramában megtartja. A jelenlétnek ez ad súlyt. Az a hagyománytisztelet, amely Hamvast motiválja, nem filozófiai. A jelent súlytalanná teszi, a megismerés forró kalandját egy tan megismerésének múzeumi útjává változtatja. Az az igazság (alétheia), amit a Hamvas-esszé ajánl olvasójának, a jelen ellenében ismerendő meg. Ki kell lépnünk a jelenből, hogy beléphessünk ebbe az ősi igazságba. Hamvas hermeneutikai naivitása, hogy a jelenléthez csakis az el-nem-rejtettséget rendeli hozzá, a jelent sosem, és így nem képes tudtunkra adni, hogy az igazság és a jelen összetartoznak. Ez az összetartozás kiemeli, hogy az idő lényege a jelen. Ha az idő lényegéből kilépünk, a kutatás talajtalanná válik. Ezért kell Hamvasnak szilárd, földrengésbiztos talajt találnia. Mert a kutatást belső súly nem köti. Külső súlyt kell találni hát, és úgy kell tenni, mintha az belül dobogna. És Hamvas megtalálja ezt a súlyt, a misztikus krizeológia tekintélyét. Ez hivatott feledtetni, hogy Hamvas nem a lét időbeliségének gondolkodó átvilágítását ajánlja, hanem átvesz egy zárt, tisztázatlan fogalmi rendszert, és az ebből következő, hitbéli alapokon álló idő- és történelemfelfogást. Ebből fakad az a furcsaság, hogy míg folyamatosan a létet teszi meg gondolkodása centrumának, éppen hogy a létkérdés felvetése iránt marad mindvégig érzéketlen. A gömb közepe üres. 8. A jelenvalólétet a hagyományos metafizika belekényszerítette abba a létmegértésbe, amit egy dualista világmodell ír elő. Ez a megismerést objektum és szubjektum ügyének látja. Heidegger és a fakticitás hermeneutikája hadat 77
