Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11-12. szám - Döbrentei Kornél: Fekete Ádvent
a vezérevezőnél, sorsához láncolva, gróf Batthyány Lajos ül, golyószaggatta ingén át inni sebeire jár a szél, édes Wiener valcer vagy Kossuth-kesergő, most már egyremegy, nem törődik a zenével, az evezőhúzás ütemére vezényel: „rajta vadászok, lőjetek”, s mögötte evez a többi is, magyar miniszterelnökök, nyakukon kötél, szívükön golyóütötte kráterek... ... Istenem, mi ez a tenyeret keménnyé kiégető kézmeleg, életáram, mely átjár és megreszketteti a szívemet, Úristen, pokoli az általad rámbízatott ésszel döbbenni rá, hogy mit hagyok itten... hát eljöttél, ne rettenj, te, Eljövendő, jéghegyek méltóságával viselem ezt a rossz telet, csak én hűlök ki, nem a fáklya, örökmécsmagvú stafétabot, amelyet e fáradt, de bilincsnél erősb parolával plántálok kezedbe, majd gyökereztetni fogod síromon, büszke olimpikon, mert lesz idő, te következel, s akkor segítsd felkelni és járni a népem, ne csak erőt, ihletet is adj a feltámadáshoz, szíts honvágyat egy álom után, a húsevő ábrándok helyett, egy mártírhullák kezeslábasából végleg kivetkezett, sosem volt, lehetett, kandallómeleg Magyarország után, váltsad valóra, mert másként a békét megnyerni nem lehet, mentsd meg a balsorstól, s hogy a nemzet ne süllyedjen el, emeld föl Tiborcaink, tartsd meg magyarnak és dúld szét a régi bénító babonát, hogy a széthúzás kikezdhetetlen fátum, ősmagyar átok, és ajánld újra Boldogasszony anyánk oltalmába az országot, mert ima-kérődző szájjal szétrágtuk és föléltük a védőpalástot, kérjed, segéljen meg minket, hogy az irdatlan sötétben eltaláljunk a végérvényes feltámadáshoz, amen. Budapest, 1998 karácsonyán 36
