Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11-12. szám - Bogár László: "Hálózatok" világuralma avagy globális háborúk rejtett dimenziói a XXI. század első évtizedeiben

nem egy alaptalan dramatizáló feltételezés, hanem a korszak „hivatalos” megnevezése. A továbbiakban arra teszünk kísérletet, hogy felvázoljuk, miért vett új fordulatot a, hipotézisünk szerint Földünkön egyébként is zajló, permanens planetáris polgárháború.

Mielőtt azonban ebbe belekezdenénk, egy terminológiai kitérőt kell tennünk. Amikor a „birodalom” kifejezést használjuk, az nem automatikusan „Amerikát” jelenti. A globalitást mint új létmódot igazgató „birodalom” ugyanis, szemben a történelem eddig megismert birodalmaival nem, vagy nem elsősorban a földrajzi térhez kötődő fogalom, hanem egy szimbolikus térben létező konstrukció. Az kétségtelen, hogy a földrajzi értelemben vett „Amerika” e szimbolikus térben létező birodalom szempontjából kitüntetett „műveleti terület”, de a birodalom fontos elemei, hálózatai, intézményei nem feltétlenül itt találhatók, sőt a földrajzi térben való konkrét elhelyezkedésük egyre inkább indifferens. Amerika tehát kettős szerkezetű, egyrészt a „nemzet-államként” létező USA, másrészt a globalitás birodalma, amely történetesen egy USA nevű helyi társadalom fizikai terét használja „hálózati központként”. Hogy a kettő mennyire nem azonos, az jól kiderül abból például, hogy ez a „birodalmi” Amerika gátlástalanul rablógazdálkodik akár saját „nemzet-testével” is. Ennek drámai bizonyítéka az afrikai szinten élő amerikai „underclass”, amelynek iszonyú helyzetéről a Katrina hurrikán következményei során, mintegy „véletlenül” értesülhettünk. És történik mindez a világ leggazdagabb országában, amelyet pedig aligha az erőforrások hiánya akadályoz meg a helyzet „konszolidációjában”.

Bár a globalitás létmódjának stratégiai célja a „valóságos” valóság lázadásának kiküszöbölése volt a mesterséges valóság megteremtésével, a „projekt” sikerességét az utóbbi időben egyre több mozzanat kezdi kétségessé tenni. A két legfontosabb ökológiai és szociokulturális okot az alábbiakban részletesen is kifejtjük.

A nyugatias modernitás látszólagos sikerességét és erre épülő világuralmát két fontos tényezőnek köszönheti. Az egyik, hogy az agresszív de-szakralizá- ciójával szemben a világ más kultúrái sokáig teljesen védtelennek bizonyultak. A másik, eddig talán kevésbé feldolgozott mozzanat, hogy felívelésének ökológiai alapját a fosszilis energiaforrások felszabadítása jelentette. Először ez utóbbit érdemes alaposabban szemügyre venni.

A modernitás kapitalizmusának expanziója semmiképpen nem épülhetett az emberiség által addig használt energiaforrások talapzatára. Az ugyanis, az emberi és állati izomerő, illetve az igen gyenge hatásfokkal használt szél és vízenergia, a kapitalizmus világméretű terjeszkedésének sem össz-energia- igényét, sem fajlagos energia felhasználás-intenzitási igényét meg sem közelítette. Egész egyszerűen hiányzott a „kritikus tömeg”! Bármilyen furcsán is hangzik, de, ha a Nyugat nem talál rá a fosszilis energiákra, és nem tanulja meg az azokkal való rablógazdálkodást, akkor a kapitalizmus már a XVIII. század során elmerül a saját maga keltette reprodukciós katasztrófák létörvényeiben. A két elem úgy kapcsolódik össze, hogy7 a kultúrák leigázásához energia kellett, és a kultúrák leigázása szolgáltatta az erőforrásokat az energia10