Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11-12. szám - Oravecz Imre: Ondrok gödre
János nem örült a bírói tisztségnek. Nem nagyon ért rá, hogy a falu ügyeivel, mások gondjával-bajával is foglalkozzon. Szinte minden erejét, idejét lekötötte a gazdasága. Úgy kellett neki ez a bíróság, mint púp a hátára. Mégsem mondhatott nemet, el kellett fogadnia a semmiféle javadalmazással nem járó megbízatást. Azontúl nemcsak a tulajdon gondjai-bajai nyomták tehát a vállát, de el kellett látnia a hivatalát is. A többletmunkával, az ügyintézéssel még csak-csak boldogult, ám tisztségéből adódóan élénkebb társadalmi életet is kellett élnie, és azzal együtt már igazán terhes volt. Időről-időre össze kellett jönnie a helyi hatalmasságokkal, a pappal, a tanítóval és a faluszék más tagjaival, az egyházközség tisztségviselőivel, a legeltetési bizottság elnökével, valamint a többi módosabb gazdával. Vendégül kellett őket látni, megva- csoráltatni, megebédeltetni, elbeszélgetni velük, kapcsolatot tartani, ápolni. Vagy neki kellett azoknál tiszteletét tennie, vendégeskednie, visszaadnia a látogatást, ha meghívták, és sűrűn hívták. És minthogy nem volt éppen politikusaikat, annál rosszabbul viselte, hogy ezenközben folyvást szívélyesnek, kedélyesnek kellett mutatkoznia, mindent figyelmesen meghallgatnia, minden iránt érdeklődnie, az elhangzó vicceken mindig nevetnie, és főként mindenhez jó képet vágnia, holott gazdaságának stagnálása miatt történetesen tartósan csapnivaló volt a kedve, és többnyire egészen más, cseppet sem mulatságos dolgokon járt az esze. Ilyen alkalmakor azért megerőltette magát, és mégis sikerült vidámságot színlelnie. De nem mindig. Egyszer az ő házában, egy disznótoros vacsorát követően elfogyott a türelme, és majdnem tengelyt akasztott a tanítóval. Pedig jóban volt vele, és nagy szívességet tett neki, mikor megengedte, hogy Istvánt még iskolaköteles kora előtt iskolába járassa. Az védte a kormányt. Váltig állította, hogy meg lehetnek vele elégedve, hogy helyes mezőgazdasági politikát folytat, mire ő felfortyant:- Már megbocsásson, tanító úr, de az a kormány nem jó kormány, amelyik így bánik a paraszttal.- Hogy érti ezt? Kend szerint hogy bánik? - kérdezte a tanító.- Hát úgy, hogy semmibe veszi.- Ne mondjon már ilyet! Tisza Kálmán csapata tudja, mit csinál.- Lehet, de mi is tudjuk, amit tudunk. Nem segít bennünket a kormány, nem támogat. Itt van például ez a búza-ügy. Hát tett valamit az orosz búza ellen? Megállította a magyar búza árát? Nem. LIagyta, hogy lemenjen, hogy ráfizessünk, hogy a nyakunkon maradjon. Most meg azt mondják, hogy vessünk kevesebb búzát. Mink vagyunk a hibásak. Mért vetettünk annyit. Vagy vessünk mást. De mit? Mi az, amit el is lehet adni? Mi az, amiből pénzt tudunk csinálni, amivel előbbre jutunk?- A kormánynak az árba nincs beleszólása, verseny, szabad kereskedelem van. Azét veszik, aki olcsóbban adja. Ez érthető.- Verseny? Hogy versenyezzek én a nagybirtokkal, a nagybirtokosokkal? Azoknak van mindenük, temérdek föld, gép, felszerelés, olcsó munkaerő. Meg benne vannak mindenben, mert közel vannak a tűzhöz. Hercegek, grófok, ispánok, országgyűlési követek, meg zsidók. Azok kapnak hitelt a bankoktól.- Most már kapitalizmus van, tőkepiac, a pénz is áru. Kend módos gazda, 5
