Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11-12. szám - Oravecz Imre: Ondrok gödre
nem törpebirtokos, nem szegényparaszt, kend is kaphat hitelt.- Az már igaz. De milyen áron? Olyan percentre, hogy belerokkanok, mire visszafizetem. Meg jelzálog is kell hozzá. Most zálogosítsam el a földjeimet? Pedig nekem is kellenének azok a gépek.- Na, látja!- Látni nem elég.- Vegye meg őket!- Miből? A búzának nincs ára. Csak annyit vetek már belőle, amennyi saját célra kell. Kukorica, krumpli megint nem megy. Vagy csak a Jóisten tudja, hol, milyen messze. De ha kideríteném is, hogy szállítsam hetedhét határon túlra? Még Kálba, Egerbe is bajos. Nincs vasút.- Majd lesz. Lehet, hogy erre hozzák fel Kálból a szárnyvonalat, Szajlán keresztül, bár Recsket is beszélik.- De mikor? Csak ígérik.- Majd, ha lesz rá pénz. Az állam nem tud egyszerre minden igényt kielégíteni. De lesz, mert nagyon kell. A vasút a jövő, a fejlődés útja.- Pedig van, van neki pénze. Az adóból. Én is fizetem. De még hányfélét! Felsorolni is sok lenne. No, az aztán van, adó! Ahhoz értenek, beszedni a pénzt, kiszedni az ember zsebéből! Pedig ott kéne hagyni, a parasztember zsebében, hadd fiaddzon, mert az úr csak akkor eszik, ha a parasztember szarik. Kimondom, ha a tekintetes szolgabíró úr fülébe jut is: ahogy elhallgatom apámat, rosszabbak, mint az uraság volt az úrbérrel, jobban megkopasztanak.- Adó nélkül nincs állam - érvelt kissé lemondóan a tanító, látván, hogy Jánost nem lehet meggyőzni —, neki is vannak kiadásai. Ott van például a katonaság, meg ott vannak az iskolák. Engem is az állam fizet.- Nem is az a baj, hogy van adó, hanem az, hogy olyan nagy és annyi fajta. Meg azt se lehet tudni, mire költik a pénzt, hogy arra-e, amire kéne. Egy másik alkalommal a pap, Hámán András, a falu saját papja vendégeskedett nála, búcsúkor, a misét követően. Két hónappal azután, hogy a hatodik gyerekük született, aki György után lett, és akit meg se kereszteltek, mert holtan jött a világra. Már elköltötték az ebédet, már a kalácsból is ettek, és poharazgattak. Hárman ültek az asztalnál. O, a pap és az apja. A borról folyt a szó. Arról, hogy ha olyan esős lesz az október, mint amilyen a szeptember volt addig, baj lesz a szőlő cukorfokával, és az kihat a bor minőségére is. Kimerítették a tárgyat, rövid szünet állt be a beszélgetésben, de nem kezdtek mindjárt másikba. És akkor megint bejött a konyhára a gyászruhás Teréz, hogy leszedje az asztalt. Mindenki ránézett egy pillanatra, és elkomorodott. János, hogy ne nyúljon kínosan hosszúra a hallgatás, mintegy kísérőszövegként megjegyezte:- Olyan gyorsan elment szegényke, hogy meg se tudtuk keresztelni. Előbb, minthogy megérkezett.- Kár, mert így nem kerülhet a mennybe, az angyalkák közé, ahova való lett volna - mondta a pap, és a nyomaték kedvéért bólogatott közben a fejével.- Nem? Aztán mért nem? - kérdezte kihívóan János.- Mert nem részesült a keresztség szentségében - hangzott a magyarázat. 6
