Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - Békés Márton: A jobboldal és a konzervativizmus
a megrendítő változásoktól félők komoly ellentéte alakult ki. A polgárság és nemesség ellentétének szociológiai magyarázata sok mindenre választ ad a liberális és konzervatív probléma kérdései közül, de jobb, ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy progresszivisták és reakciósok között kelljen választani. Itt vessük közbe, hogy előbbiek büszkék a haladással fémjelzett elnevezésükre, a reakció erőinek máig nem sikerült erényt kovácsolniuk ebből a legalapvetőbb emberi viselkedésből. Ha tehát így tesszük fel a kérdést, akkor sokkal több látszik abból a történelmi folyamatból, amit az ipar, a város, a polgár feltörekvése jelöl, szemben a földdel, a vidékkel és a röghöz kötött társadalommal. (Mindez bármennyire is leegyszerűsítésként hangzik, az alapfolyamatokat kiválóan szemlélteti.) Nem véletlen az antibourgois-felfogás összecsengése de Bonald, a romantika és az 1870-es években megjelenő agrárius új konzervativizmus patriarchális falu-képe, majd Spengler és Ernst Jünger forradalmi konzervativizmusa között.1' Utóbbiak egész koncepciót gyártottak eköré: Spengler a liberalizmus és a demokrácia természetes tereként - tehát a politikai modernizmus szülőanyjaként - azonosítja a várost, mondván: „A fordulat akkor következik be, amikor a nagyvárosokkal a nem rend, a polgárság veszi át a vezetést”'6. Jünger új heroizmusa pedig alapjában kérdőjelezte meg a modernizmust, és új célt emelt az emberiség elé.17 Metaforikusán szólva: a földből és a föld által élő Vendée, Bretagne és Lotharingia állt szemben a nagyváros Párizs íróival és a kikötők spekulánsaival. A konzervativizmus akkor született meg, amikor az eredetileg premodern, tradicionális látás- és gondolkodásmód szembesült a készülődő új világgal. A konzervativizmus akkor ébred tudatára, akkor és „ott vált reflexívvé, ott jön a maga sajátosságainak tudatára, ahol már másféle életfelfogások és gondolkodásmódok is megjelennek életterében, amelyektől ideológiai védekezésként el kell határolnia magát”18. S ez a születési állapot rányomta bélyegét a konzervativizmus, következésképpen a jobboldali politika egész történelmére, s azóta terhes ballasztként hordozzák ezt. A konzervativizmus ezt a hagyományt is megőrizte... A konzervativizmus képviselői a kezdetektől fogva mindig ellenáramlatként akarják meg- és átmenteni a múltat, s ezért a védekező álláspont a sajátjuk. A konzervatívok - akik a francia forradalom idején még azt sem tudták, hogy ők azok, akik - első életjelét egy whig politikus, Burke adta. A francia forradalomról elmélkedve a szerves változás és az önkényes progresszió közötti különbséget emelte ki. A francia emigránsok és királypárti fehérek köréből emelkedett ki teoretikusi minőségben de Maístre és de Bonald, akiknél az eszmei orientáció már fogalmilag is jobban meghatározható: teokratáknak, „Isten-uralminak” nevezték magukat. Ebből is látszik a konzervativizmus erőteljesen egyházhoz-kötött, különösen katolikus ihletettsége, a világnak Istentől el nem vonatkoztatható felfogása és annak igénye, hogy a politika világát minél pontosabban hozzászabják a metafizika világához. Kell-e ennél jobb bizonyíték a konzervativizmus irracionális gyökereire? Chateaubriand volt az első, aki vállaltan konzervatív programot adott a politikai világnak: Le Conseiuateur című, 1818-ban elindított lapjával a Bourbon-restauráció idején ultraroyalista hangot szólaltatott meg, erőteljesen 88
