Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - Békés Márton: A jobboldal és a konzervativizmus
romantikus hangnemben. Elég csak Girodet de Roucy-Trioson 1808-ban róla készített festményét megnéznünk, hogy lássuk: a múlt elmúlásán elmerengő, haját a vad szeleknek egykedvűen kitevő, jólöltözött arisztokrata miképpen tekint arra a korra, ami már valójában nem az övé - gondoljunk fentebb írott soraira. Ezt a kort nem a konzervatívok álmodták meg - láttuk, ilyet ők valójában nem is tudnak -, hanem a felvilágosítók félévszázados munkássága következményeképpen alakult ki. A konzervativizmus már indulásakor hátrányban volt, és kis túlzással van is a mai napig. Itt kell megjegyeznünk azt, hogy defenzívából azonban még egy csatát sem nyertek meg. Anélkül, hogy bővebben vázolnánk a konzervativizmus világméretű kialakulásának folyamatát és elvrendszerének fejlődését, elég rápillantani erre a négy alakra: láthatjuk, hogy a velük kezdődő konzervativizmus akkor eszmélt és próbálta - egyébként pontosan és stílusosan - regisztrálni az eseményeket, amikor a felvilágosodásból eredeztethető liberalizmus és az ún. metapolitikai baloldal már régen elemében volt, és szorgalmasan bontogatta a régi világ falait, s közben nem érdekelte, hogy a viharos szeleknek semmi sem fogja útját állni. (Igazuk lett, nem is állta.) A JOBBOLDAL HÁTRÁNYA A francia forradalom liberális-revizionista történetírója, Francois Fürét állapítja meg: „Hogy a francia forradalom - mint minden forradalom - kezdetben olyan gyengén összehangolt ellenállásba ütközött, az annak köszönhetőhog)' a régi rend már halott volt, mielőtt megdöntötték volna”.v> 1789-et megelőzően a jobboldal, tehát a hagyományosságon alapuló rendet képviselő politika volt hatalmon, hiszen maga a rendszer is a hagyomány(osság)on alapult. Mindezzel együtt azonban hiba volna az Ancien Regime-t feudális királyságként elképzelni, hiszen éppen XVI. Lajos korában kezdődött el az adminisztratív és centralizációs államigazgatási reformok életbeléptetése. De ekkor már másról volt szó: a népszuverenitás elmélete, az antiklerikalizmus és a nyilvánosság „forradalma” - egyáltalán ennek létrejötte - kikezdte a rendszert. A kérdés az, hogy a jobboldal miért nem tett semmit, és általában, miért nem tesz szinte soha semmit? Erre válasz, ha mégoly pontatlanul is, az lehet, hogy a politika gyakorlásának joga átkerült a nem-jobboldali erőkhöz, s ez az uralmon lévőket olyan mentális-, kulturális-, politikai- stb. sokkhatásként érte, hogy képtelenek voltak a cselekvésre. A forradalmak dinamikája, ha egyszer beindul, leállíthatatlannak tűnik. Megoldás kettő lehetséges: vagy elébe megyünk a folyamatoknak, és reformokkal az idő követelményeihez szabjuk a világunkat, vagy preventív ellenforradalommal megelőzzük - leverjük - a bajt. S ezeket a jobboldal rendszerint elmulasztja. Az ellenforradalom és a restauráció már a forradalom után következik be, ezek az akciók a hagyománynak jogaiba való visszahelyezését jelentik, de sohasem olyan alapon, mint azt a mindenkori 1789-ek jelentenék. Nos, úgy látszik, a jobboldal mindig átengedi a terepet, így intellektuális és politikai-cselekvési defenzívába kerül.20 Mivel a jobboldal konzervatív attitűd89
