Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 10. szám - Bokányi Péter: Könyvek a hátsó sorból - egy történet 1956-ból

ami ’56-ról él (s tapasztaljuk sokféleségüket immáron 17 esztendeje minden év október 23-án), nem állt (még) össze „történelemmé”, regényben is elmondható nagy történetté.

Buda Ferenc kötete viszont olvasható afféle lírai életregényként: 1956-ban indul a történet, s 1998 októberében zárul - ekkor keletkezett a kötet utolsó verse, az 1956 - töredékek. A kötet verseiből nem Buda Ferenc életrajza rekonstruálható, hanem egy nemzedéké. Azé, amely részt vett az 1956. októberi eseményekben, meg- és túlélte azokat, s 50 esztendeje küzd önmagával, emlékeivel, valóságokkal és hazugságokkal. A kötet versei szinte epikus történetté rendeződnek: e küzdelem történetévé.

A Túl a falon cím nélküli nyitóverse még annak az időpillanatnak a szövege, amikor véres megtorlás ellenére él a „Márciusban újra kezdjük” hite, az, hogy — Márai Sándor remekével szólván - megtörtént a „világ csodája”, „Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.”, s a csendben még valahol nagyon mélyen, rejtve él a megváltás, a megválthatóság reménye is. „Ám a harang/ viharban is/ süket marad/ Föl talpra hát/ harangozó/ Húzd amíg lehet” - szól Buda Ferenc verse. Aztán nagyon rövid idő múltán a kijózanodás: a Rend, a Tizenöt- húszéves halottak, s a Pesten esik a hó döbbent-keserű helyzetregisztrációja, a gyász a levert forradalom romjai fölött. „Pesten esik a hó/ Nyílt sebre friss kötésnek/ Pest talpig hófehérben.” Vörösmarty „Most tél van és csend és hó és halál” sora születik itt újjá, az iszony gyönyörű verssora: egy folyamat megszakíttatott, a halálnak, a pusztulásnak a csendje fojtja a világot. S aztán az Írásjel nélkül látomása: „de jaj e szolga-szülő kornak/ jaj azoknak akik tipornak/ mert rájuk omlik a homok”.

A Túl a falon „történetében” önálló történetet alkotnak a börtönéveket idéző versek. Az a hangnembéli sokszínűség, ami a kötetet jellemzi, ezekben a versekben mutatkozik meg igazán. A vétkeim hatalmasak című vers villoni hetykeségétől a Felleg mögött keserűségéig roppant széles a skála: a Falak könyve ciklus versei zárják, összegzik és értelmezik a versek e csoportját. „Rabja vagyok annak, kit vádolok,/ s oly furcsa így: fogolyként felperesnek” - rajzolja groteszkké a börtönéveket Buda, s jelzi is a helyzet okozta érzések sokféleségét: a rabságból fakadó kiszolgáltatottságot, szorongást és félelmet, s a morális igazság birtokosaként a felháborodottságot, a „felperes” jogos indulatait.

A kötet címadó ciklusában a börtönévek után keletkezett verseket olvashatjuk. Kulcsműve e ciklusnak - s a kötetnek, sőt a forradalom szülte dilemmáknak - a Könyörgés című vers, amelynek imaként visszatérő sora - „józanság, okos törvény, jöjj el” - egy nemzedék könyörgése: azé, amely Buda Ferenc már idézett előszavával együtt „az igazság helyreálltát várva várja azóta is”. A ciklus verseinek meghatározó motívumai a félelemhez, szorongáshoz, lefojtottsághoz kapcsolódnak, a lírai tájrajzok (Tél, Túl a falon, Mi híja még mi híja már) visszatérő jelzői a „lefagyott”, „havas”, „hideg”, s ebben a közegben fogalmazódik meg a túlélő feladata: az, a már Adytól ismert mag-magatartás, amit Buda a Túl a falon című versében fogalmaz meg, s fogalmaz át. Ady hó alatt megbúvó magva tisztán az értékőrzés képe - Buda Ferenc versében az őrzés feladata mellett a kétely, a keserűség is hangot kap: „Elsüllyed éjbe az alkonyat,/ a

81