Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 10. szám - Bokányi Péter: Könyvek a hátsó sorból - egy történet 1956-ból

piros, a zöld feketére rohad,/ tűnik a fény, enyészik a nyom,/ föld-ég fekete ott túl a falon,// nyugszik lenn együtt a lárva s a mag./ Többé hogy ne lássam holtjaidat,/ tükrös jég alá zárkózz be, folyó./ Takarj be, temess be hó.”

1998 októberében keletkezett a kötet záródarabja, az 1956 - töredékek című vers. A vers mesterien játszik az ősz archetipikus jelentéseivel, s társítja hozzá október sokértelműségét: az évszakét és a történelmi hónapét is. Ahogy az ősz egyszerre a beérés, a szüret, ugyanakkor az elmúlás, a pusztulás évszaka is, úgy 1956 októbere 1998-ból visszatekintve szintén több jelentésű: „Szív és lélek tavasza az őszben” s „Sortűz. Vérszag. Télszag. Zárcsattanás. Kulcsok csikor- dulása.” S még valami más is: a vers egyben a múló idő berzsenyis tapasztalatát, döbbenetét is hordozza - „Akár az unokám is lehetne, aki voltam” -, s zárja elégikusan „Ifjak valánk. Fiatal voltam.” sorával a Till a falon című kötetet.

„Nem napló s nem krónika ez a könyv, csupán az átélt egyszeri szabadságra, majd a tankágyú- s vaskapudörejre máig - és halálig ráfelelő visszhangok sora” - írja a szerző előszavában. Visszhang a vers, idéz valamit abból, amit valóságnak hiszünk, s visszhang a sors is, amelyből a versek kinőttek: 1956 októberének lenyomata. Az életsorssá lett 1956-ról szól Buda Ferenc kötete. Arról, hogy részt venni a forradalomban, megszenvedni a forradalom utániságot nem pusztán annyi, mint részesévé lenni történelmi eseményeknek: eszmények, hitek képviselőjeként, őreként kötelező létezni 50 esztendő múltával is - s ez az őrzés kínzó, kegyetlen feladat is egy, a hiteket romboló világban.

Papp Endre írja Buda Ferenc Árapály című kötetéről szólván kritikájában: „A versek megnyilatkozó alanya kevésbé alakítója, sokkal inkább elszenvedője a torz világ káros hatásainak. A bizonytalan, fenyegető jövővel szemben foglal el egy elégikusra hangolt, nosztalgikus álláspontot, tekintettel a múltra, illetve egy értékeihez, tartásához hűséges attitűdöt a jelenhez viszonyulva”. Buda egész eddigi életművét meghatározza ez az attitűd, s ez tükröződik a Túl a falon című kötetben is. A megélt sorson kívül efelé irányítják költészetét választott mesterei is. Gyakorta idéződik a versekben József Attila. A Levegőt! József Attilája, aki kétségbeesetten keresi a rendet, hiszen a Rend, amit maga körül lát, a félelem rendje - ahogy ez Buda Ferenc Rend című versében vagy a Várni című szövegben is megfogalmazódik.

Büszkén vállalt mestere Buda Ferencnek Nagy László, a világot rontó erkölcsi erózióval egy személyben szembeszálló költő, akinek képi világa, képalkotási módjai sokhelyütt megjelennek Buda Ferenc verseiben (lásd például a Könyörgésnek, a szinte a Menyegzőt idéző képi világát, mondatainak lendületét), de hiányzik Buda Ferenc verseiből ezzel együtt a versben megszólaló személyiség helyenkénti „túlnövesztése”, ahogy ezt Nagy László verseiben nem egyszer tapasztalhatjuk. Buda Túl a falon kötetében is „a világi tülekedésen kívül álló kisember szemszögéből lát” (Papp Endre), kisemberként, aki makacsul ragaszkodik eszményeihez, hiteihez és értékeihez.

Akkor, ott, 1985 áprilisában a sopronkőhidai fegyház kultúrtermében Buda Ferenc versét énekelve fogalmunk sem volt arról, mi is történik valójában. Egy addig számunkra ismeretlen magyar költő verseskötetei kerültek elő a hátsó sorból mindössze; pár esztendővel később a történelem rendezte újra a könyvespolcokat. A meg- és rádöbbenések időszaka volt ez, s a reményé, hogy

82