Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 10. szám - Brassai Zoltán: A történelem

legalávalóbb módon, ha valaki azt mondja, hogy ez nekünk valamibe kerül.

A következő kép a szoba, a mi szobánk, a roló lehúzva mindkét ablakon. Ma is a Naplóíró előtt lebeg a halványsárga, lebegő foltos vászon, akkor ilyen volt a roló, a sötétítő, rugós szerkezet, melyet egy rántással rá lehetett venni, hogy fölszaladjon, és fény öntse el a délutáni szobát, ez a roló ott lebeg a szem előtt, és itt van anya síró arca, apa még mindig nincs itthon, és a ház előtt teherautók mennek el, hallani a robajt. Odasomfordál az ablakhoz, látja, a teherautókon piros-fehér-zöld zászló, és a platókon emberi kezek merednek az ég felé, mást nem lát, illetve egy gumicsizmás lábat még, amely mintha lefelé hullana a teherautóról, de elekor anya elrántja az ablakról, magához szorítja, fölzokog, és azt ismételgeti, hányán várják hiába haza a férjüket, gyereküket, és hogy mit kell még neki átélni, hol lehet apu.

Apu végül megjött, nem volt semmi baja, megsimogatta a Naplóíró fejét, de nem szólt semmit. Láttad?, kérdezte anyu, apu bólintott, messziről, így nem ért se golyó, se kézigránát, nem akartam odamenni, mit lehet tenni fegyveres vadállatok ellen, meg hát van két fiam, föl kell őket nevelni, én csak tudom. De azt majd csak jóval később tudja meg a Naplóíró, hogy ez mit jelent, hogy apa nélkül nőtt föl az édesapja, de ez már magántörténelem.

És még a múlt ködéből egy késő esti temetés rémlik föl, tömegsír a kisvárosban, amit lát, ha fölidézi, a gyertyák fénye a sötétben, a halk zokogás, semmi kiáltozás, csak a fények, a gyertyák lobogása, sok-sok ember, és ő tudja, hogy Ory Lacika is itt van a sírban, a játszótársa, többé nem fogja látni, nem fogja hallani a kiáltását, hogy gól, gól, nem fogja nézni a gyűjteményeit, a bélyegeket és a szalvétákat, amit látni fog, az a szomszéd, bicegése, akit meglőttek az ávósok, mikor azt akarta a nép, hogy menjenek el a laktanyából, ez volt a válasz, de ő még jól megúszta, hiszen a többség ott maradt, meghalt. És ezt a szomszédot időről időre majd beviszik a rendőrségre, soha nem beszél arról, mit csinálnak benn vele, a fia pedig nem mehet egyetemre. Nem fogja látni a távoli rokont sem, akinek, mikor ott feküdt véresen, sebesülten, a hasába vágta egy ávós a hegyes zászlónyelet, ezt mondták akkoriban, ki emlékezhet később arra, mi történt és mi a legenda. De a tömegsírt sem fogja sokáig látni, hiszen még akkor télen kibontják, és a halottakat külön temetik el, aki nem a városba való, annak maradványait elvitetik, hogy ne tudja meg senki, hányán estek el egy békésnek induló tüntetés során. Ami után a pokol szabadult el a városban, az emberek megrohamozták fegyver nélkül a laktanyát, az ott lévőket agyonverték, de a tűzparancsot kiadó gazember gyáván elmenekült, magukra hagyta az embereit, ezt az embert majd később kitüntetik, az ország más részébe kerül, megéri, hogy bíróság elé citálják, de az ítéletet már nem, azt még igen, hogy ténykedésének évfordulója a város gyásznapja lesz. Akit meg majd kivégeznek, az a férfi lesz, aki megfékezte az indulatokat, békét hozott a fölbolydult városkába, és ezt nem lehetett megbocsátani. A gyávák mindig belemarnak a náluk különb emberbe, ha bántatlanul tehetik. És általában tehetik, hiszen a különb ember majdnem mindig védtelen, a gyávákat, gerincteleneket védi a hatalom, ők a hűséges híveik.

Ez a találkozás a történelemmel, lehet ezt elfelejteni? És lehet ezt megőrizni az emlékeinkben? Miféle történelem ez; és vajon ez a történelem egyáltalán?

53