Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Ervin Birnmeyer: Kodolányi László: Szoborcsoport
darabokat, azaz pontosan tudja, hogy a sok mezőgazdasági tárgy vagy éppen kidobott, szétszórt munkaeszköz közül mire van szüksége. Balták, csákányok, szekérkerekek, küllők, régi szekérpántok, láncok, apró vasalkatrészek, elgörbült rudak, kocsitengelyek, fakerekek, amelyek külön-külön mind összeépít- hetó'k, és ezáltal újraértelmezhetők. A művész ezeket a talált tárgyakat és töredékeket egyszerű és könnyen értelmezhető műtárggyá kapcsolja, fűzi össze. Az új kompozícióban olyan gazdag fantáziával létrehozott absztrakt jeleket látunk, amelyek ugyanakkor lebonthatók, így a tárgyak visszanyerik eredeti jelentésüket. A „kompozíciókat” könnyű felismerni és értelmezni, hiszen a paraszti kultúra tárgyai, azé a munkáé és fáradságé, amely a történelem folyamán kialakította munkaeszközeit, azok sajátosan magyar jellegét. Kodolányi értelmezése szerint a történelemnek és a mezőgazdasági munkának az összekapcsolódását nyomon követhetjük térben és időben, ezen az úton haladva kapukra találunk, melyek a célhoz vezetnek. A szoborkompozíció tárgyait értelmezhetjük sajátosan magyar tárgyaknak, hiszen többnyire régi parasztszekerek darabjai. Kodolányi tisztelettel hajol meg a magyar történelem és a földművesmunka előtt. Márai Sándort idézve: „A fáradságos paraszti munka az ember himnusza a természethez és a földhöz, amelyet megművel, azé a földművesé, akitől adott esetben nem idegen sem a harag sem a büszkeség.” Kodolányi elnevezi kapuit. A műtárgyegyüttes bejárati kapuját „Eső veri, szél fújja kapunak” nevezi, a zárókaput „Lányos kapunak”. Ezt kis unokájának, Micinek ajánlotta, mely ajánlással saját családi történetével is gazdagította a kapu fogalmának első jelentését. Egy másik kapujának neve, „Archeológia” egyértelműen a történelemhez való kötődését fejezi ki. A két kapu között szigorú szimmetriával megszerkesztett út vezet. Az utat jobbról és balról a talált tárgyakból alkotott szobrok (8 db) határozzák meg. Ezek a szobrok „egyszerűek, formájukat tekintve ősi írásjelekre emlékeztetnek, antik, ázsiai vagy egyiptomi írásjegyekre, hieroglifákra. Ezek a „sztélék” emlékeket hívnak elő, betűszerű alakzatokat, misztikus jegyeket és a hozzájuk kapcsolódó szokásokat. Kodolányi „Kalligráfiának/Japán ötletnek” nevezi ezeket. így kapcsolódik a magyar „kultúra a világ szellemi kultúrájához. Ugyanakkor más történelmi képzeteket is megidéz a „kultúra” szó. Az eredeti római értelmezés a művelésre, földművességre utal. Kodolányi tehát szó szerint kultúremlék- művet alkotott, melyben a művészet, a művesség és a (föld)művelés szinonimái is jelen vannak. A kalligrafikus jelek középpontjában egy csákány keresztformája az út menti keresztekre, keresztény útjelzőkre emlékeztek. Kodolányi műveinek szemlélője, aki egyrészt rálát a „szobrokra”, másrészt keresztülhalad az általuk megjelölt úton, az írásjegyek kalligráfiák után végül a „Lányos kapuhoz” érkezik, mely könnyed, finom díszítéssel a női gyöngédségre, érzékenységre utal, és így a történeti út a női térbe torkollik. A második kapu után érkezünk a következetesen végiggondolt mű cél-, azaz záró alakzatához, amelyet értelmezhetünk a valóság anyagából és emberi leleményességből egybeilleszkedő kultikus objektumként, melynek címe: „Misztikus jel”. Egy hengeres faposztamensre állított íves laprugóköteg, melyet az élére állított eketaliga kerék koronáz meg. (Az íves laprugó köteget értelmezhetjük dombhajlatnak, amely fölött a nyolcosztagú kerék, sokféle értel95
