Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Bánki Éva: Szentimentális történet

BÁNKI ÉVA Szentimentális történet* X. nap II. novella:- Milyen hihetetlennek tűnik, hogy a határvidékiek azt képzelik, boldogság csak a halálon vág’ a határon túl történhet velük - sóhajtott Lauretta, de nem maradt ideje a határvidékiek pesszimizmusán tűnődni, a kristálygömb mélyéről most megszólalt eg’ vidáman csengő', friss hang. - Remélem, ő majd nem eg temetőbe kalauzol min­ket - szólt Dioneo reménykedve.- Vannak városok, amelyeknek a szíve nem a templomnál, a piactéren, a fő­utcán van, hanem a temetőkertben. Vadonatúj helyek, harminc-negyven éve alapított városok, melyekben a sétáló, ahogy leszáll a vonatról, rögtön a teme­tő felé indul, és megáll az egymásra bámuló sírkövek között. Merre esik jól, ha elindulunk, merre vegyük az irányt a főtérről, a vasútállomásról? A legjobb, ha a saját izmainkba írt tervre hagyatkozunk. Ahova a földmélyi ellentétek vezet­nek. Amerre visz a lábad. Vannak kisvárosok, melyeket a föld tektonikus rétegeiben feszülő ellentét örökre a határra szorított. Mint az én szülővárosom: a kanizsai várat éveken át vesztették el a magyarok, aztán az osztrákok, aztán a törökök. A várfalból kara- vánszeráj épült, majd az új várfalból börtön, iskola, később napközis tábor. Magyar ágyúk, török ágyúk, osztrák ágyúk, német ágyúk, szovjet ágyúk. Aztán már csak horvát ágyúk, jelek a legeslegutolsóból, vissz-hangok a határon-túl- ról, a jugoszláv polgárháborúból. Mindig a határon élsz, van hát mit tanulnod. Es ha befejezted az iskolákat, veszed a kofferodat, a hátizsákodat, és átvonulsz egy másik városba. Most már átutazó vagy: hol a nagymama, hol a nagybácsi, hol az édesapád temetésére jössz vissza. Már nem a strandot, a cukrászdát, nem a sétakertet ismered a ha­tárvárosban a legjobban, hanem a Fekete rózsa temetkezési vállalat irodáját, mely furgonjával - az oldalán tényleg egy fekete alapra rajzolt rózsával - na­ponta befordul a város legforgalmasabb parkjába. Igazi sétakert - hatalmas, álmodozóan az égbe nyúló gesztenyefákkal. És igazi műemlék - Nagykanizsa 2005-ben még létezik, de temetője még a Mo­narchiáé: cikornyás német, horvát, olasz nevek, Radicsok, Radekek, Lász- lóffyak, Kohnok, Popescuk, az I. világháború katonáinak hatalmas és halott re­gimentje. És gyerekkorom legizgalmasabb síremléke a „szerzetes szeglet”, benne a némán porladó Cyprian, Franciscus, Medardus testvérekkel. Fia nem figyelsz, a sírok közt most is ugyanazokkal a fekete harisnyás, vas- tagbokás öregasszonyokkal találkozol, akikkel gyerekkorodban. Míg te meg­szereztél egy diplomát, megtanultad és elfelejtetted a fáraókat, a francia avant­gárdot és eg)? rendszerváltást, rohangáltál a kofferoddal, a hátizsákoddal, ők * Részlet a szerző Magyar Dekameron c. novellafüzéréből 76

Next

/
Oldalképek
Tartalom