Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Bokányi Péter: Könyvek a hátsó sorból: egy (K)kőszegi (-) regény
hazafias érzelmeinek alakításában, mint a pontos, hűvös, tudós munkáké”1 - írja egyhelyütt az ifjúsági történelmi regényről szólván Komáromi Gabriella. De nem csak a történelmi tudat alakításában, a hazafias érzelmek felkeltésében (vagy fel nem keltésében) keresendő az írói felelősség. A regényírónak azzal is számolnia kell, hogy ifjú olvasói számára tényszerű valóságként nyilatkozik meg a regények valósága, s ilyeténképpen megformálódnak valóságosnak tűnő képek történelmi korokról, helyekről, személyekről. A történelmi regény imaginárius valósága tölti ki a tényszerű valóság hiányát az olvasói képzeletben - a sosem látott hősök arcot, alakot kapnak, ruháik színeket, megrajzolódik a regény terének térképe is: létrejön egy, a regényekből táplálkozó valóság, amely aztán tényszerű valóságként él tovább a tudatban. Fenti gondolatsor nyilván közhelyesnek tekinthető ma már: kortárs történelmi regényeink (pl. FIáy János Dzsigerdilen. A szív gyönyörűsége című regénye) előszeretettel használják ki a történelmi valóságnak ezt a sajátos, az irodalmon, társművészeteken átszűrt, alakított voltát; de ismerőssé teszik fentieket hétköznapi, személyes tapasztalataink is. Hiszen Dobó Istvánt nem tudjuk másként elképzelni, mint Sinkovits Imre arcával, Kecskeméten járván csak keressük azt a helyet, ahol az ifjú főbíró parancsára „az ácsok megépítették a vérpadot, a városház zöld kapujával szemben” Cinnának, s a Budai Várban is próbáljuk betájolni a falnak azt a szakaszát, ahová Baradlay Ödön és Richárd együtt érkeztek volna föl. A történelmi regény szerzője természetesen tisztában van felelősségével, sőt, vállalja ennek súlyát. Gárdonyi Géza egyik célja az Egri csillagok megírásával éppen az volt, hogy „lámpásként világítson be az elmúlt századok érdekes sötétségébe”2, afféle múltfeltáró munkát végezzen regényével. A múlt feltárása, a gyökerek fellelése pedig nyilván a közösséget szolgálja: mintát ad, példát és példaképeket keres és mutat fel a számára. Kőszegi Imre történelmi regényei is hasonló ambíció eredményei. Kőszegi célja, láthatóan, hogy regényekké írja Kőszeg történelmét - elsősorban az ifjúság számára. A jezsuiták végnapjai című regényének utószavában írja: „Az olvasó, különösen a XVIII. századi magyar irodalomban jártasabb olvasó, miután e könyv végére jutott, nem egészen alaptalanul gondol egy bizonyos városra, mint az események fő színhelyére, és meghatározott költőkre, mint a történet fontos szereplőire. Nem egészen alaptalanul, mondom, de mégsem teljes joggal. E mű nem történelem, nem életrajz, hanem történelmi regény, amely él a műfaj írott szabályaiban és régi hagyományaiban nyugvó jogokkal és szokásokkal. Elsősorban - az olvasó kedvéért - a sűrítés törvényével, és másodsorban — saját célja érdekében - mindannak kiemelésével, összevonásával, átkölté- sével, amire mondanivalója sarkallja.” Az „egy bizonyos város, mint az események fő színhelye” tehát Kőszeg. Kőszegi Imre regényei szinte végigkísérik a város történelmét annak születésétől a XX. századig, s keresik azokat az alakokat, történelmi személyiségeket, akik iránymutatók lehetnek a XX. század számára is. A Farkasűzők című, 1976-ban megjelent regény a XIII. századba visz, a városalapító Kőszegi grófok korába, a XVI. századba lépünk a Szerelmetes Orsikáin című regénnyel, amely a Kőszeghez közeli, ma Ausztriához tartozó Lékán nyugvó Nádasdy 66
