Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Alexa Károly: Könyvről könyvre - Zsidó könyvszemle, Függelék
féle Váci Mihálytól, meg Ladányitól, ott a derék és komoly Benjámin legjobb darabjai (Változat népmesére című 1965-ös verséről mostanában készült elemzés...), Csoóri Che Guevaráról írt verset, Weöres Ho Si Minh emlékének áldozott, ott vannak a Tűztánc antológia szerencsétlen vagy rosszhiszemű alakjai, itt a helye az énekelt daloknak az ú. n. „polbeat”-től Hobóig, Dinnyésig és Bereményiig, Csengeyig (Cseh Tamásig), és 1956 mindenestől, Cs. Szabó Béla forradalmi verse és ellenforradalmi rímes dolgozata egymás mellett, és az emigráció..., akik nélkül ma már talán nem is beszélnénk ’56- ról, András Sándor ...beadványa az ENSZ-hez, Tollas Tibor, Kannás Alajos, a minap elhunyt Major-Zala Lajos, Fáy Ferenc és előbb Márai a Halotti beszéddel, meg a Mennyből az angj'adú, és persze Faludi György minden mennyiségben... Es az utódállamok lírikusai a maguk Bach-korszakos allegóriás modorával... Bemutathatatlanul gazdag a példatár és felsorolhatatlanul gazdag a névsor. Hát még ha megpróbáljuk felidézni a rendszerváltozást közvetlenül megelőző éveket, meg ami „utána következik” (hogy Kemény Zsigmond esszéjére utaljunk, akinek szintén vannak megszívelendő mondatai a politikai költészet létmódjáról az 1850-es években). A rendszerváltozást megelőzően nemcsak a politikai hevület erősödött fel, de már érezhetők voltak a későbbi politikai és ízléstagolódás jelei, gondolhatunk itt a leghír- hedettebb darabra a Jönnek című verselményére. (Sajátos, hogy most az író hatvanadik születésnapja alkalmából a Népszabadság két héten belül kétszer is visszatér erre, az egyik zsurnaliszta bőséggel idézi, a másik így beszél, majd’ húsz év múlva: „nehéz megbocsátani, ha valakinek igaza van”...) A lényeg nem ez, hanem - mondjuk és szerintem - egyfelől a szamizdatban megjelent legjava Petri-líra és az Erdélyből kiüldözött Szőcs Géza kéziratokban terjedő költeményei, amelyeket aligha lehetne besorolni aggálytalanul a „liberális” vagy a „nemzeti” költészet valamelyikébe. Azután jött a végérvényes különválasztódás. Nagy Gáspár és Csoóri és Döbrentei és Tóth Erzsébet meg a többiek ezen az oldalon, Petri és Eörsi és Szilágyi Ákos és mások a másikon. Nemzetvédelem egyfelől, puszta szabadelvűség a másik irányban, az előbbi olykor szá- nandóan naiv, az utóbbi szinte mindig kirekesztő. Es igen, a rémesen eldurvuló, elbug- risodó tónus. Olyan költészet mélypontokig, mint „Úr Elvtársnők! Ur Elvtársak! / Üj Ladykok! Szőrök! / Szentkoronás országházban / Üj Pecsenyeőrök!” Vagy „Isten, röfröf, család” .../A nemzet, röfröf, a nép”, és ugyanettől a szerzőtől: „Wojtila úr, az a gondom, / hogyha Ön hazánkba jön, / költségesebb lesz a kondom”, avagy „hej bocs- kais / pufajkások”, ugyanonnan: „együk nyelvünk / magyarítja - / iskolában / így tanítja! / másik szól: / népszaporulat! / mintha / tenyésztene nyulat” (2006: babérkoszorúval díjazva). És a költő a változó időben... minő szép szakdolgozat téma volna pl. Eörsi öt évtizedes politikai líráját tematizálni - mit és hogyan fogalmazott meg az ötvenes években, ezeket a verseket hogy értelmezi 2001-ben (Versdoknmentumok, magyarázatokkal), hogy' illeszkednek ehhez a börtön-versek („Nem engedek az ’56-ból”), meg a Gulag-dalok és mondjuk az 1990-es Parlamenti ballada („Tengerész Muki négy farkcsigolyája / a kormányfő torkán fennakad...”) De az se volna jelentéktelen feladat, ha - mondjuk - valaki végigelemezné Petri ama tematikus csokrát amelyben politikusok haldoklása, halála és temetése a téma: Nagy' Imre, Bibó István, Brezsnyev, Antall József... Vagy' a Beszélő névtelenjeinek Illyés-gyalázkodásait 2001-ből - éppen az Egy mondatot választván kifigurázandó „témaként”... Ezt a felsorolást csak abbahagyni lehet, befejezni nem. Azt mindenestre summázhatjuk a politikai költészet (és a „népiesség”) helyzetét-jövőjét szkeptikusan szemlélőkkel szemben, hogy' a rendszerváltozás után, azaz az elemi szabadságjogok visszaszerzése a polgári rendszer stabilizálása ellenére is van tere a politikai érdekérvényesítés költészetének - nemcsak annak a védelme, amit már elértünk, ha elértünk a rendszerváltoztatással, hanem elsősorban ott, ahova a el- és szétpártosodott politika nem szívesen fordul. Ez a közmorál és a nemzetvédelem. Persze ha ezt a szegény térséget Hegyeshalom és Záhony, Parasapuszta és Lenti között nem „le-nem-húzott-wcnyi ország”-nak látjuk, hogy' Petri Gy'örgy' szép szavával búcsúzzunk. 141
