Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Szalai Anna: Báró görbe tükörben
csőházat elborítják a délszaki növények. A vendéglátó Berzsenyi báró pedig fölrakja összes rendjelét. A hangversenyekkel egybekötött estélyek csak látszólag szolgálják a művészetet, valójában a kötelezően ismétlődő nyaraló- és fürdőhelyeken való megjelenés és időtöltéshez hasonlóan az előkelő körök szokásrendszerének, nyilvánosság előtt való szereplésének és kapcsolatépítési alkalmaknak utánzása - Ambrus ironikus megfogalmazásában: nevetséges majmolása. Sem a hangversenyekkel, sem a zeneértő közönség művészi élményével nem ismerkedik meg az olvasó, csak az előkészületekkel, szervezéssel kapcsolatos utasításokkal vagy az elhangzott hangversenyek szűkszavú értékelésével. Ezeknek a jelenet- és dialógusrészleteknek Berzsenyi báró a központi figurája, a gúny céltáblája pedig műveletlensége. Farsang idején Berzsenyi báró kilenc háromórás koncerttel egybekötött mulatsággal kíván kedveskedni vendégeinek, több „zeneregély” rendezését tervezi a késő esti órákban. A legjobb és legdrágább művészeket hívja meg, akik „zenét regélhetnek” a közönségnek. A különös szóalkotást később maga korrigálja, zenesegélyre gondol, célja a hazai és külföldi művészek segélyezése. A műsor összeállítását és a meghívandó művészek kiválasztását hozzáértőkre bízza, de hangsúlyozza, hogy a zeneszámok között az egyházi zene és a pápa által szerzett darabok volnának számára a legkedvesebbek. A művészet pártolását szolgálja a hangversennyel egybekötött bál, a legelőkelőbb családokban szokássá vált műkedvelő előadások vagy a cigány muzsikusok, akik a táncteremben zsúfolódó vendégek szórakoztatására érkeznek. Máskor a báró lánya, Blanka lép föl zongoristaként, szereplését Berzsenyi saját újságja dicséri, a meghívott hegedűművész játékát azonban a házigazda báró nem hallgatja meg. A Nádor utcai palotában nemcsak a zeneművészetnek hódolnak, művészek, költők, festők, írók is megfordulnak az estélyeken. Berzsenyi eredeti-egyéni ötlettel külön estélyre hívja a bohémeket, majd a „legjobb szellemes írókat”. A különleges vendégek tiszteletére rendezett estélyek semmiben sem különböznek a zene- vagy táncestélyektől. A bohém „nagy” művészek étellel, itallal, szivarral vannak elfoglalva, az estély többi vendége pedig szemtelennek tartja őket, nem restellnek szemet vetni a ház lányaira. A szellemes írók is csalódást okoznak, egyetlen okos szót sem mondanak egész este, az egyik belelép a nagytükörbe, a másik kizárólag nyakkendője igazgatásával foglalkozik, a harmadik lerészegedik, és Berzsenyi mamát akarja megcsókolni. Ezek a kiábrándító jelenetek nem épülnek be a dialógusregény cselekményébe, az eseményeket Elza elbeszéléséből tudjuk meg. Nem a bohémek vagy a szellemes írók az estélyek igazi, jelentős és előkelő vendégei, mégis, ezeknek a típusoknak egymással és az inassal vagy Artúr komornyikkal folytatott beszélgetései jellemzik az estélyeket. Artúrt utasítják, hova ültesse őket, vele tetetik félre kedvelt italukat, tőle várják kedvenc ételeiket. Egymást hívják meg a következő estélyre, hiszen senki nem kérdi, ki hogyan került ide, bemutatkozniuk sem kell, úgyis elfelejtik a nevüket. A házban otthonosan mozognak, ismerik az „öreg uzsorás” különleges pezsgőjét, szabadon vesznek magukhoz a legjobb szivarokból, megbírálják a felszolgált likőrt: ebből látszik, hogy a báró otthona mégsem egészen nagyúri ház. 69
