Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 7-8. szám - Körmendi Lajos: Kunhalom

len tevékenységet folytasson? Tagja vagy képviselője-e olyan szervezetnek, amelyet az amerikai külügyminiszter jelenleg terrorszervezetnek minősít?”

Elakadt a lélegzete. „Komolyan azt hiszik, hogy ezekre igennel válaszol valaki?” Ivott egy pohár ásványvizet, majd újra elolvasta az iménti sorokat. „Hogy finoman fogalmazzak, naivnak kell lennie ennek a népnek, ha ezeket a kérdéseket komolyan gondolja!” Járkált fel-alá a szobában, néha felkiáltott: „Hát, nem igaz!” Végül az asztalhoz rohant, összetépte a vízumkérő lapot. „Mit keresnék én egy ilyen bugyuta világban?” Egészen megkönnyebbült.

Az asszony ült az asztalnál, és sírt. A konyha ablakán át beözönlő sugárnyaláb vonta aranyba görnyedt alakját. Belépett a lánya.- Mi a baj?-Ma ötven éve, hogy meghalt dédnagyanyád - törölgette a szemét a nő.- Még soha nem meséltél a haláláról - ölelte át a lánya.

És az asszony mesélni kezdett a kitelepítésről. Tucatnyi ávós tört be a házukba, öt percet kaptak, hogy összepakoljanak. A csapat vezetője a bútorokat tapogatta: „Ez jó lesz nekem” - mondta. Azt sem tudták a családtagok, mihez kapjanak, de már terelték is őket a ponyvás teherautó felé. Kihozták a házból a haldokló nagymamát is. „Lökjétek fel!” - rendelkezett az ávós főnök. Fellökték, mint egy zsákot. A Hortobágyon egy nagy hodályba kerültek. Nappal dolgoztatták, éjszaka pedig egy szemét őr piszkálta őket, nehogy aludjanak. Amikor más őr volt, nyugtuk lett volna, de akkor meg a haldokló mamától nem tudtak pihenni: „Haza!” Mindig csak ezt mondta: „Haza!” És ezt ismételgette percenként: „Haza!” A kitelepítettek kezdtek elkészülni az erejükkel. „Nehogy azt gondolják, hogy hazakerülnek!” - vigyorgott rájuk a mindenki által gyűlölt őr. „Itt fognak megdögleni!” Már attól féltek, igaza lesz. Reggelire egy kis kávét kaptak, délben főtt tésztát, melynek a levébe belefőztek egy kis burizst, este pedig tea volt a vacsora. Éjszakánként pedig a haldokló mama kiáltozott: „Haza!” Fáradtak voltak és éhesek. Az egyik este megegyeztek, hogy? a mamát átviszik a hodály másik, üres végébe. Négy férfi felemelte az ágyat. „Haza megyünk?” - kérdezte a nagymama. „Igen” - mondta az egyik férfi. Amikor a hodály túlsó végében letették, a haldokló megkérdezte: „Itthon vagyunk?” „Itthon”. Mintha csak ezt várta volna, a mama azonnal meghalt.

Csendesen zokogott a két nő a fénysugárban.

A konyhában üldögéltek. A pelyhedző állói legényke az asztal végén könyökölt a nagyapjával szemben, míg a konyhaasztal másik felén a nagymama tésztát nyújtott.- Kisfiam, amíg másnak van jó asszonya, addig neked is lesz - somolygott az öreg.

Erre azonnal felcsattant a mama, leteremtette, istentelen, mocskos szájú vénembernek nevezte a férjét, s mérgesen perelt vele, ám közben egy pillanatra sem hagyta abba a tészta nyújtását.- Hogy érti ezt, nagyapám? - töprengett a fiú.- Úgy, hogy bolond bika az, aki egy? tehénért elhagyja a csordát.

Erre már tényleg kitört a patába. A nagymama a nyújtófával hadonászva

31