Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Zelma zápszínháza

- Nem, azt ne! - tiltakozik Rheingold lovag. - Zelma előtt senki sem moshatná le rólam Istók vérét. Elfordulna tőlem végleg.

Szeretlek.

Mi van?

Szeretlek.

A te bajod Szeretlek.

Hova hugyozzak? Szeretlek.

Kuss.- Nagyuram, én tudok rá módot, hogy eltávolítsuk az utadból Istókot anélkül, hogy vérét ontanánk - szólal meg a lovag egy másik bizalmasa.- No, ezt már sokkal szívesebben hallom! - mondja a lovag.

A lovag embere megkeresi Istókot, aki a munka legvégén jár már; szívében hevesen izzik a remény, hogy hamarosan újra láthat engem. Lóhalálában élni, mindig menekülni, Zebrához vagy Zehn ától. Elviselni kedélye kiszámíthatatlan fordulatait, megértéssel fogadni, hog)’ percenként alakot vált, men bánni kiboríthatja. Rögtön tajtékzik a dühtől, fecseg ádázul és parttalanul, leszedi a keresztvizet az egész teremtésről, vág}' tüskéit meresztve, magába gubózik. Önsajnálatának paroxizmusaiban együtt sírni vele, míg egin ást ölelve fel nem jutnak a végső' kétségbeesés lélegzetelállító onnaira.- O jaj, barátom, hiába minden! A kincsek kincsét, a leggyönyörűbb Zelmát váratlanul elragadta a halál! - mondja a lovag megbízottja.

Istók jéggé dermed. - Mit beszélsz? Meghalt az én Zelmám?- Igen, meghalt - feleli Rheingold lovag embere. - Bizony, szegény barátom, Zelma nincs többé.

Mély sóhaj szakad fel Istókból. A földre zuhan, kilehel még egy szót: »Zelma« - és meghal.

Jóakaróim megsúgják, hogy Istók szaporán halad a munkával, valósággal megtáltosodott, és már a hegy túlfelén jár. »Ha beleszeretsz eg> színésznőbe, nyálkás, kontúrtalan masszába keveredsz: éjjel-nappal egmáson csimpaszkodó, idétlen kis szörnyetegek siserehada zúdul rád. Hogyha józan, olyan prűd a szentéin, mint eg: örök pártában elaggott vénkisasszony, aki merő véletlenségből maradt csak ki Csokonai Dorottyájából, jóllehet lefeküdt már, miért is ne feküdt volna le, még ha kevés örömét lelte is ezekben az ügletekben, az egész társulattal, persze mindig részegen, nemcsak a fél fiukkal mind eg’ szálig, rendezőtől a díszlettologató munkásokig, hanem némelyik színészkolleginával is.« Csákányának minden csapásakor a nevemet mondogatja. Nemsokára végére ér az irdatlan munkának.

Istók szerelme erős visszhangot ver a szívemben. »Komédiáslány szerelméből nem hog vár, de még putri sem épül: amit nappal felraksz, megörülik éjjelre, amit éjjel felraksz, megomlik reggelre. Az is micsoda szopás, hog soha nem hajlandó leszopni.« Egy nap nem bírom már tovább: felpattanok, és futva a hegyek közé indulok, hogy mielőbb láthassam Istókot.

6