Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 6. szám - Balogh Péter: A "boldog békeidők" városa

Szilágyi külön fejezetben tárgyalja, kamatoztatva itt főépítészi tapasztalatait. Szemléletesen vezeti le a város szerkezetének alakulását a középkori 5 utcás 1 főteres településtől a dualizmus végére kialakult bonyolult, sugaras, nehezen kezelhető utcarendszerrel, tűzfalakkal megbontott házsorokkal, tetszetős középületekkel rendelkező városig, bemutatva azt, hogy miként ismerte fel évtizedek alatt lassan a város vezetése „az elhelyezési terv”, a „Szombathelyi Utczanyitási és Rendezési Társulat”, a rendezési tervek és bizonyos előírások szükségességét. Elemzi a városszabályozási tervek és az építési szabályzatok különállását, ezek következményeit, a közérdek és a magánérdekek ütközéseit (milyen ismerős!), az egyes középületek elhelyezési szempontjait, a laktanyák, a múzeum, árvaház, színház, stb. esetében. Külön kitér például az 1908-ban kiadott tervpályázati szabályokra, azok helyi alkalmazására a színház, városi bérház, kórház, reáliskola példáján. S mivel a szabályok önmagukban nem elegendőek, megfogalmazásukhoz, alkalmazásukhoz, az ellenőrzéshez szakemberek kellenek, szó esik a mérnöki állásokról, a Szombathelyi Allamépítészeti Hivatal felállításáról (1878), a Szombathelyi Kultúrmérnöki Hivatal megalapításáról (1895) és személyi állományukról is.

Egyik izgalmas fejezete a kötetnek az építési feladatok ismertetése, hiszen ezekben mutatkozik meg a város gazdasági és kulturális ereje, fejlődésének üteme vagy rangja. Az itt felsorolt közigazgatási, igazságügyi, pénzügyi, honvédelmi, oktatási létesítmények lényegében ma is megvannak, és a szűkebben vett város meghatározó elemeivé váltak, gondoljunk a bíróság épületére (Szily J. u.), a bábaképezdére (Semmelweis u.), a gyermekmenhelyre (Deák F. u.), a huszárlaktanyára, a vasútállomásra, a múzeumra (Széli K.u.), a premontrei gimnáziumra és rendházra (Széchenyi u.), a Kovács Szállodára, a városi bérházra, a Centrum Áruházra (Fő tér), a Zsinagógára, a vízművekre és még sorolhatnánk a példákat. A szerző elsősorban ezek adatait közli, és létrejöttüket vázolja fel. Kár, hogy a funkcionális és stíluskritikai elemzés háttérbe szorul, pedig jó lenne többet tudni a kor helyi lakáskultúrájáról, a homlokzatok mögött meghúzódó alaprajzokról vagy az iskolák tervezési szempontjairól. Érdekes viszont az ideiglenes, alkalmi létesítmények - sportlelátók, diadalkapuk - és kiállítások megemlítése, amelyek mint a kor ünneplő kedvének megnyilvánulásai jelennek meg.

Néhány oldalt szentel a szerző a város infrastruktúrájának, indokoltan mellőzve a részleteket, mivel ezek technikai és történeti kérdéseit más tanulmányok tárgyalják. A víz- és csatornázás ügyének megoldása elemi feladat volt mind a közegészségügy, mind a fejlődő ipar szempontjából. Az utcák fokozatos kikövezése és aszfaltozása, a hidak megépítése kulcskérdést jelentett, amelyet különösen Éhen Gyula polgármester szorgalmazott, akár adósság árán is. Ezeken túl röviden foglalkozik az utcafásításokkal, sétányokkal és a közparkokkal, amelyek máig is meghatározói a város zöldfelületeinek, s számuk napjainkig sem változott, legfeljebb az Arborétum jelent gyarapodást.

Egy magára valamit is adó városhoz hozzátartoznak a szobrok, emlékművek, emléktáblák, temetők, amelyek sokat elárulnak a település szellemiségéről. Kétségtelen, hogy a város legtekintélyesebb szobrai a dualizmus idején születtek, kezdve a Szentháromság-szobortól (1869) a Szily János-szo77