Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 6. szám - Kiss Gy. Csaba: Elzbieta Cygielska, Bohumil Doležal, Antoni Kroh

zott. Ezt a hamisíthatatlan közép-európai hangot mi éreztük a legjobban a magunkénak, Hasek regénye kiváló természetes gyógymód volt mindenféle bürokráciára és bornírt nagyképűségre, világmegváltó ideológiára.

Annak a cseh antihó'snek a története, akinek az alakja olyannyira különbözik a magyar vagy lengyel nemzeti önkép romantikus vitézeitől. Mégis magunkat láttuk benne, hiszen az új osztály diktatúrája idején gyakran csak svejki magatartással lehetett jókedvűnek maradni. Már a „rendszer” szétbomlása után találkoztam először az újszandeci művelődéstörténésszel, aki 1992-ben született könyvében Hasek hősének nyomába ered, s megkísérli bemutatni, hogy látják a lengyeleket a csehek és fordítva: a csehek a lengyeleket. De ez az anabázis nem csak a derék katona utazásának állomásait követi, a kölcsönös előítéletek ködét világítja át. Sőt még nagyobb kérdésekre is ablakot nyit: azt keresi, miben találhatók a közép-európai mentalitás hasonlóságai. Leleplezi a szomszédokról alkotott képek torzításait, bebizonyítja a sztereotípiák viszonylagosságát, újból és újból oda lyukad ki, hogy nem ismerjük egymást. Nemcsak a lengyelek és a csehek, mint Dunajec-táji ember, jól tudja ezt a szlovákokról és a magyarokról is. Elmeséli könyvében, hogy szlovák társaságban a magyar történelem és kultúra minden nagyjárói tudni szokták, hogy nem igazi magyar, Petőfi szlovák, Hunyadi román, Zrínyi pedig horvát. Es hiába érveltem, teszi hozzá, hogy talán mégis volt kitűnő magyar, aki magyar. Pedig azt tapasztaltam, írja, hogy Szlovákiában a népi kultúrában, a szlovák művészetben, sőt a nyelvben is számos magyar hatás található. Rendszerint azt a választ kapta: persze, te lengyel vagy ! De Kroh azokon a magyarokon is elveri a port, akik semmibe veszik a szlovákságot, s mindent, egész Szlovákiát csak a régi Nagy-Magyarország részének tartják. Svejk alkalmas kalauz arra, hogy a nemzeti szűklátókörűség különféle változatain keresztüllásson az ember. Lengyel barátunk saját hazájában is kisebbséghez tartozik. Azok közé, akik idejében fölismerték, hogy Közép-Európa sorsközössége kötelezően írja elő számunkra a kölcsönös megismerést. Annál is inkább, mert kulturális örökségünk nem kis része közös, kapcsolataink hálózatát sem szabad lebecsülnünk. A mi külön Európánk nem lesz érthető angol nyelven, s ha nemzeti hagyományainkat tovább kívánjuk örökíteni, meg szeretnénk mutatni tágabb nyilvánosság előtt, nyitottnak kell lennünk egymás felé.

1993-ban dedikálta nekem Svejkróí és mirólunk című könyvét. Azóta számos nemzetközi konferencián találkoztunk, derűje és jó kedélye mindig azzal bíztat, hogy a szellemi Közép-Európa ügye nem áll teljesen vesztésre, ha fél kontinensnyi határvidékünknek vannak ilyen lengyelbe oltott cseh és csehbe oltott lengyel polgárai.

70