Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 6. szám - Géczi János: Rózsák és rózsajelképek az antik szerelmi regényekben
rózsajelképeket mint a középréteg ismereteibe köznapi formában beépült motívumegyüttest szemügyre vegyük. Az antik literatúra szerelmiregény-for- májának paneljei bizonyosan sokak számára jelentéssel bírtak, s a közmegegyezésben kialakult tartalommal rendelkeztek. Az, hogy e műfaj kezdeteitől, az i. e III. századtól szinte virágzásának végéig, amikor közeledett a magasabb értékű irodalomhoz, megőrizte popularitását, szintén azt ígéri, hogy egységben vizsgálható a rózsaszimbolika. A szerelmi regények közös vonása, hogy az érzelmes szál mellett szervező elemmé válik az utazás: a köznapi és privát szféra mellett a mediterráneum térségének számos helyszíne feltűnik. A cselekmény- és a helyszínazonosság, valamint az átfedések lehetővé teszik, hogy összevessük, melyek a szerelmi regénynek azok a jegyei, amelyek megengedték a bevezetett, hagyományos rózsahasonlatokhoz való társításukat. A közös, állandósult sajátosságok között több ilyen létezett - részben az azonos múlt, részben az azonos műfaj. A lángoló hősök érzésvilága rögvest ígéri az Aphrodité/Venus alakja melletti állapotjelző rózsát. Egy-egy alak lélekgazdagsága, tisztasága, szépsége és múlandósága bemutatására is alkalmas a tüneményes virág. A rózsa egyként istenies-örök jegyekkel ruházta föl a szűzies nőt és férfit, de életsorsot is kifejezett. A rózsa az istennői szépség- és mámorjegyek elővillantásának tulajdonság-adó eszköze, annak jelzése, hogy valamilyen lelki, érzelmi, testi jegyet par- nasszusi jellegként lássunk. A rózsa azonban nem csupán az alakok eredetét, meghatározottságát, jelenlevő állapotuk jelzését fejezheti ki, hanem előrejelzi a szereplők jövőjét is. A végzet a hősöket a kilátástalannak tűnő, tragikus helyzetek után a beteljesedésig juttatja el. A rózsával megjelöltség ilyen módon nemcsak a jelenidőben konstatálható érték kifejezése, de a boldogság - jövő idejű és értelmű - ígérete is. A rózsa, persze, a múlandóságot jelezte. A kalandok helyszíne mindenkor a Földközi-tenger keleti és középső partvidéke: Hellasz, Itália, Szicília, Egyiptom, Líbia, Aithiopia, Kis-Azsia, Mezopotámia. Miként alakult e térség rózsanövény-ismerete - a regényekben foglaltak szerint? A növényi faj tulajdonságairól, termesztésének viszonyairól juthatunk-e információhoz? Miféle hasznai tűnnek fel a rózsának, s e hasznok melyikére épültek s hivatkoztak az előbukkanó rózsajelképek? A növény és nyelvi megjelenítései mutatnak-e földrajzi különbözőséget, vagy helyi jegyek híján léteznek? A biológiai lénynek vagy a hozzá fűződő mitologikus képzeteknek nagyobb-e a referencialitása? Miként módosul a növény botanikai tulajdonságaira épült jelképek sorsa? A színre, a tüskére, az illatra való hivatkozásban kimutatható-e új földrajzi, ökológiai, kulturális vagy egyéb jegy, vagy a már rögzült mintázatok belső mozdulatlansága, vagy éppen átrendeződése a szerelmi kalandregények rózsahivatkozásainak a jellemzője? S a fenti kérdésekre adott válaszok mennyiben azonosak, illetve különbözőek, ha az antik szerelmi regények reális és ideális változatait elkülönítjük, ha a Satyricont vagy a szamárregényeket vetjük össze az ismeretlen szerzőjű História Apollonii regi Tyrivel, Héliodórosz AithiopikájávA vagy éppen Longosz idillikus hangulatú pásztorregényével, a Daphnisz és KhloésrAA 24
