Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 6. szám - Géczi János: Rózsák és rózsajelképek az antik szerelmi regényekben
3 G É C Z I | Á N 0 S Rózsák és rózsajelképek az antik szerelmi regényekben Annak ellenére, hogy a császárkor végéig a közfelfogás szerint a szerelmi tárgyú regény olvasása a műveletlenség megnyilvánulása, és a szerzők gúnyolódtak mindazokon, akik effajta kétes alkotások létrehozására vállalkoztak, illetve azokat önfeledten olvasták, a ránk maradt kéziratok és kézirattöredékek sokasága arra utal, hogy a műfaj birodalomszerte népszerű. A szórakoztató, cselekményben gazdag műveket a maguk korában sem a pogányok, sem a keresztények nem tartották kellőképpen tanító jelentőségűnek és erkölcsnemesítőnek, s a komolyabbnak tartott, a valóság tényeit feltáró szakmunkák szerzői munkásságukban éppúgy kifejtették ellenérveiket, mint például az apostata császár, Iulianus, aki egyik levelében a pogány papság olvasmányairól értekezett, vagy éppen az arisztokrata Macrobius. Az olvasmányosan írt és gyakran forgatott szerelmi tárgyú történeteket legfeljebb ajzószerként javallták az orvosok azon férfi pácienseiknek, akiket az efféle iratokkal szexuális renyheségükből kívántak kigyógyítani. A görög, illetve latin regények tipológiájában külön fejezetet képeznek a szerelmi regények. Amíg a többi - történelmi, mitologikus, utazási, komiko- szatirikus és keresztény —, értékesebbnek ítélt regényváltozatban bőven találhatunk novellisztikus betéteket, a szerelmi regények, ha nem is mondtak le minden esetben a kortárs tudomány eszköztárának használatáról, legbővebben szerzőjük fantáziájából táplálkoztak. A regény, s maga a szerelmi regény is, a hellenizmus terméke, amelyet a római világ ugyancsak kedvelt, kialakulásának valamennyi szintje szinkretikus hatások prése alatt formálódott, szerkezete - a keretes novellafüzér, a tudós betétek, a meglévő műfajok elemeinek bátor fölhasználása, a kalandosság és a változatosan sorjázó helyszínek - sok tekintetben egységes. A hellenizmus polisztól függetlenedő polgárai számára érdekessé váltak a magánélet eseményeit taglaló történetmondások, örömmel fürkészték a kiszámíthatatlan sors által hajszoltak kanyargó ösvényeken futó, példát ígérő életét, s bizakodtak az egyetlen, biztonságot nyújtó (a világ harmóniájára utaló) érzésben, a szerelem megtartó erejében. A hellenizmus kialakulásával az írni és olvasni tudó, széles középréteg hiányérzete teremtette meg azt a szórakoztató regényt, amely, ha felszínes módon is, de kinek-kinek a maga módján választ ígérhetett az átlagpolgár életében felvetődő, főként az érzelmi biztonsággal- bizonytalansággal kapcsolatos kérdésekre. A szerelmi regények sajátossága, hogy a hősök históriája a magánélet keretei között bontakozik ki. Oly olvasói elvárások kiszolgálására törekszenek, amelyek az elitműveltség alatti, de olvasni tudó rétegekre vagy a történetmondást még elváró, de azt csak hallgatni képes, felszínes ismerettel rendelkező csoportokra jellemzőek. S a szórakoztató jelleg teszi lehetővé, hogy a 23
