Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Hárs György Péter: Egy másik mítosz - a pszichoanalízisben
legapróbb rezdüléseknek, só't még a vágyrezdülések pszichés tartalmának, azaz egy másik ember képzeteinek a kiszaglását is. Abból, amit eddig okkultnak vagy metafizikus teljesítménynek fogtunk fel, ily módon sok minden pszicho- fiziológiai magyarázatot nyerne. Egy még további és még merészebb lépés azután elvezetne a spiritiszta médiumok teljesítményeihez, akik végtelen hosszú idő elteltével is képesek a személyeknek valahol a térben tovább vibráló összkipárolgását érzékelni.” (Ferenczi: 1996, 106.) A második elméletcsíra alapja a tudattalanok párbeszéde, ami a jóstehetségre is választ adna. „Ha két személy egyidejűleg esik transzba (...) Ide az eddigi analitikus tapasztalatból egyetlen szalmaszálként a tudattalanok párbeszédének - ha jól emlékszem, általam felvetett - elképzelése illeszkedik.”1* (Ferenczi: 1996, 103.) „Olykor a beteg intelligenciájának ’egy része’ a trauma megismétlése alatt is kapcsolatban marad velem, és bölcs tanácsokat ad a kezelés módjára vonatkozóan. (...) A lélek végtelen magasságban vagy hatalmas távolságban érezte magát, s minthogy elszakadt a valóságtól, abba a helyzetbe került, hogy így mindazt messziről láthatta, ami a személyben és a személy körül végbement. Ebben a látnoki állapotban aztán azt mondta nekem (...).” (Ferenczi: 1996, 122.) „Most már csak azt bírálja ... hogy hiányzik részemről a megfelelő és hathatós belső akarati erőfeszítés, amit a beteg, aki magát a transzban telepatikusnak, sőt tisztán- látónak érzi, azonnal megérez.” (Ferenczi: 1996, 165.) A harmadik, kezdettől lebegtetett megoldás a ffagmentációval függ össze: „a lélek (egy töredéke — H. Gy. P.) az univerzumba távozik (ez volna a clairvoyance ...).” (Ferenczi: 1996, 209.) A három magyarázó elv, persze, nem zárja ki egymást, csak a hangsúlyok tolódnak más-más irányba. Az állati és (gyermeki) lélek emberfeletti képességeit1 , a tudattalanok párbeszédét és az önállósult szuperintelligenciát ugyanaz az orphikus erő teszi lehetővé és irányítja, ugyanannak különböző megnyilvánulásai. Orpha(usz) és Gorgyra. Ez az út egyenesen túlra, az alvilágba visz. A pan- theista orphikus világfelfogás alapja az, hogy úgy nyerhetünk bűnbocsánatot, ha megfelelünk az alvilág hatalmainak. Ha kiengeszteljük a tudattalant, az őrületet, a halált. Az Orpheus-történetnek két lényegi fordulópontja van: az egyik, amikor Eurüdikét megpróbálja visszahozni az alvilágból, akárcsak Orpha, „meg akarja tartani az életet”, a másik, amikor szétszaggatják a trák asszonyok, s feje és lantja a tengerben (Thalassa) sodródik. Mit lehet tudni Orpheusról? Hogy „orpheotelesztész”, beavatást végző misztériumpap volt, ahogyan R. N. is beavatta Ferenczit a kölcsönös analízisbe. Hogy mú- zsai/apollóni természete volt. Hogy énekével és lantjátékával csodákra volt képes: „megállította” az alvilágot. Öt hallgatva Kerberos nem ugatott, a keselyűk abbahagyták Tityos májának marcangolását, Sisyphos pedig a kövére ült. Flalála után Orpheusz az alvilágban egyesült Euridükével. Mindebből Orpha szempontjából a következő lényeges: Orpheus a hátranézéssel veszítette el Eurüdikét, tehát a tér-idő struktúra átszakításával, két tér-idő összekeveredésével, „a környezeti impulzusokkal való szembenállással”. Hogy darabokra szaggatták, fragmentálódott. Hogy feje a tengerbe került. I Iogyr Euridükével végül egyesült. Hogy pantheista volt, azaz valamiféle „szupraindividuális” intelligencia híve, összhangban Orpha természetével és tanításaival. Plogy 44
