Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Marczell Péter: Időszerűség és korszerűtlenség - s némi mikrofilológia

Szabathu helyőrsége 1828-ban kb. 700 főből állott. 1827-ben a főkormányzó „party”-ját állítólag 17 ezer hordár segítette föl Simlába. Amherstet a katonaság részéről egy katonai titkár és hét szárnysegéd tiszt vette körül. Lord Combermere „party”-ja 1828. október vége felé 5 ezer emberre rúgott. Az a feltevés, hogy a dalai láma a magyar tudóst figyeltette, és hogy Csorna, tanára (Szangye Puncog) és az egész ladaki kiskirályság a magyar tanítvány miatt magára vonhatta haragját a láma-klérus szervezetének, félreismerésén alapszik. Honfitársunknak a dzongkhuli kolostorhoz kötődő, magasrangú segítői más rendhez, a buddhizmusnak egy másik ágához tartoztak, mint a Ihászai Potalában székelő gelukpa (dGe lugs pa) egyházfő. Bhutáni tájékozódású lhó- dukpa kagyüpák (déli Trug pa bKa' rgyud pa) voltak. Szikkimben pedig a dalai láma és „Lhásza” egyházi befolyása még kevésbé érvényesült, mint Ladákban. Ugyancsak vitatható az az állítás, miszerint Csorna „A Bengáliai Ázsiai Társaság gyönyörű fehér palotájában kapott egy szép nagy szobát”. Csorna munkájához csak részben kellett „rajzoltatni a fura tibeti betűket, kimetszeni, kiönteni, a hibásat visszadobni, újra öntenie”, mivel a baptisták rendelkeztek tibeti fontokkal. Székely tibetistánk nyelvtana és szótára nem 1834 elején, hanem az év legvégén jelent meg. O 1834-1835-ben a Bengáliai Ázsiai Társaságnak ugyan munkatársa volt, de nem alkalmazottja; könyvtárossá csak 1838. május 2-án választották meg. Csorna tibeti nyelvtana és szótára mellett utána maradtak még a tibeti buddhizmus ismeretéhez a maga idejében igen fontos összegezései is (melyeket az Ázsiai Társaság 1836-ban, ill. 1839-ben „tranzakcióiban” adott ki) és a Mahavyutpatti című, szanszkrit-tibeti-angol szógyűjtemény (Vocabulary, mely három lépésben, 1910-ben, 1914-ben, ill. 1944-ben, tehát posztumusz jelent meg). 1836-ban nem szakított meg minden érintkezést a „hivatalos angolokkal”, hiszen gyors és ingyenes „[futárjszol- gálati úton” rendszeresen közlekedett az Ázsiai Társaság titkárával (James Prinseppel) és Titáljában, az egykori brit katonai támaszponton és Lloyd alezredes különleges, kényes feladatokkal megbízott ügyvivő állomáshelyén nem függetleníthette magát a rangidős katonatiszttől, aki levelezését közvetítette. Nem fogadhatjuk el Csornáról azt a kijelentést, miszerint „Angol csapot és tibeti papot otthagyva hátat fordított ... [a titáljai] határvidéknek, s visszament Kalkuttába - alkönyvtárosnak az Ázsiai Társasághoz.” Azért ment vissza a bengáliai kormányszékhelyre, mert ott az Ázsiai Társaság felajánlotta neki a könyvtárosi (s nem alkönyvtárosi) állást. Sohasem volt alkönyvtáros. A maga idejében sem volt Csorna Tibet szellemének és nyelvének esetlen szaktudósa. Ugyanígy nem lett volna az első európai ember, aki Lhászába bejut. Utána nem kevés pénz maradt, hanem 5 524 rúpia és 26 arany dukát, ebből ötezer rúpia kormánykötvényekben.

Talán szőrszálhasogató tudományoskodásnak tűnhetik ennyi apró adat felsorolása három, több mint félszáz éves könyv kapcsán. (Hát még ha arra is gondolunk, hogy mindegyik adat mellé odakívánkoznának a magyar, angol, francia, német stb. nyelvű Csoma-szakirodalom érvei is...) Ám Körösi Csorna Sándor élete és műve olyan kivételes jelensége a magyar múltnak, hogy minden, ami vele kapcsolatos, századokon átnyúló tanulságokkal szolgál.

70