Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Marczell Péter: Időszerűség és korszerűtlenség - s némi mikrofilológia

ben elégett, s pompás legendakörünk is elveszett krónikásaink nyugati keresztény részrehajlása folytán.

A könyv Csornát szintén óriásként ábrázolja. Benne a példaadó aszkétát ünnepelhetjük, a „Nyugat Boddhisattváját” (< bódhiszattva), aki „Tibet nyelvét európai emberek közül elsőnek ... sajátította el, így a tibeti irodalmi (?) könyveket Csornán kívül európai tudós nem tanulmányozta”. O volt az, aki „az addig teljesen ismeretlen tibeti nyelvet és irodalmat feltárta... A ’bámulatosan kipallérozott és meggazdagított tibeti nyelv’-nek az európaiakkal való megismertetése azért is rendkívül fontos volt, mert a mongol, mandzsu és kínai nyelveket beszélő országokban a tudomány nyelve a tibeti (...), mint nálunk a latin, egyben a diplomácia nyelve is, mint a francia vagy a mohamedánoknál az arab... és a Buddha vallás rituáléjának (szintén) legelterjettebb nyelve.” Csorna „helyes nyomokon haladt” akkor is, amikor a szanszkritot és India más nyelveit tanulmányozta, hiszen a hatalmas országot [részben?] indoszkíta-hún és finn-ugor népek lakják (a radzsputok pl. az előbbiektől származnak), Vyasa, a Mahabharata szerzője is az indo-szkíta hunokhoz tartozott, a Buda (Budha) által alapított hold fajból, maga Bud(dh)a beszélt és írt őseink hún nyelvén, neve is ősi hún név volt. Csorna „végső célja előtt bekövetkezett halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar történelemtudományt és így az egész nemzetet”. Vértanúnk „életét adta az emberiség fejlődésének. Feláldozta életét az ősök tiszteletének, a magyar faj dicsőségének”.

Tévedések elkerülése végett tisztázzuk mindjárt, hogy Tibet nyelvét katolikus szerzetesek a helyszínen már a XVIII. sz. első felében behatóan tanulmányozták, beleértve olyan nehezen megragadható vallási kulcsfogalmakat is, melyeket honfitársunk nem tárgyalt. De már a XVIII. században, illetve nem sokkal Csorna műveinek megjelenése előtt az érintett olasz jezsuita és ferencesek anyagát a nyilvánosság elé vitték francia jezsuiták, ill. a Párizsban működő német Heinrich Julius Klaproth. Munkájukat brit-indiai támogatással és meglepően jó kezdeti eredményekkel az a Friedrich Christian Gotthelf Schroeter nevű német evangélikus hittérítő folytatta, akinek a korai halál (1820) miatt félbemaradt nyelvészi tevékenységeit az ún. Serampore-i szótár formájában 1826-ban sirámpúri baptisták igyekeztek gyümölcsöztetm. Beismerten kevés szerencsével. Tegyük még hozzá, hogy a burmaival rokon tibetit a kínaiak legfeljebb csak kis mértékben alkalmazták a tudományok és a diplomácia nyelveként. Csorna korában pl. a Ihászai hatóságok (kínai amban irányítással) a kalkuttai kormánnyal szükeségessé vált hivatalos levelezésükhöz - a közép-keleti gyakorlatnak megfelelően - a perzsát használták. A buddhiz56