Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Bálint Péter: Tarvágás (regényrészlet)

ember a közeli hegyeket, szerfelett kívánatosnak tűnik számára behatolni az erdő sűrűjébe. Amint viszont egyre beljebb jut, s a rothadó avarban gázol, állandóan kerülgetve az időjárás viszontagságai miatt elkorhadt s kidőlt fákat, lyukas belsejű tönköket, akaratlanul is recsegtetve talpa alatt az elszáradt gallyakat, hogy a tucatnyi ehető gomba valamelyikére rátaláljon, a félsz is fészket rak a lelkében.

Ilyen világot élünk - a televízióban látott horrorfilmek: az emberre támadó „gyilkos” állatokról, az áthatolhatatlan erdőben rejtező megannyi titokzatos lényről, az elvadult emberek nemtelen támadásáról olyan rettegést, szorongást kelt bennünk, mintha valós veszély leselkedne ránk. Noha tudjuk jól, hogy a

Hátsó udvar

gallyak reccsenése, a társsal való még oly csöndes szóváltás is és az enyhe szellőben terjengő szagunk mind-mind elriasztja a vadakat, mégis ott motoszkál tudatunkban a gondolat: mi van, ha mégis megtámad bennünket, mondjuk, egy vaddisznó. Ennek a lehetősége nem kizárt, de nem is túl sok. Leginkább az fordulhat elő az erdőjáróval, mint ami velünk is megesett, amikor hitvesemmel bóklásztunk a simái Csonkásban, hogy a lábunk előtt csúszott el egy méretes sikló, amitől ugyancsak megrémült a nejem, s attól fogva nem is merészkedett távolabb tőlem. Lehetett volna egy vipera is, de félszeg lévén inkább elkerüli az embert, mintsem támadjon.

A félelmet a mélységes, talán a teremtés utáni csönd, az erdei madarak szorgoskodásával együtt járó hangok, az avar és friss gomba szaga oszlatják el, s néhány órányi bakalászás után a Zemplén feltárja rejtelmeit. Azt hiszem, létezé25