Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 3. szám - Kiss Gy. Csaba: Karol Wlachovsky, Pavol Lukác, Wiktor Woroszylski
KISS GY. CSABA Karol Wlachovsky Ki ne ismerné őt ? Nemcsak Pesten és Budán, hanem szerte az országban, pontosabban országokban, Magyarországon és Szlovákiában, sőt még rajtuk is túl, mindenütt, ahol magyar és szlovák szellemi emberek, írók élnek. Amikor nemrégiben a 60. születésnapján köszöntöttük a budapesti Szlovák Nagykövetségen, sokan egybegyűltünk, műfordítók, írók és irodalomtörténészek, felföldiek és alföldiek, magyarországi szlovákok és szlovákiai magyarok, továbbá politikusok, diplomaták meg egyéb népség és katonaság. Gondosan volt összeállítva a borok menüje a friss kiskőrösi rizlingtől kezdve a rőtvörös szekszárdi bikavérig. A házigazda és ünnepelt alaposan fölkészült az alkalomra, nemcsak a köszöntő beszédek rendjét tervezte meg, hanem körültekintő mérlegeléssel állította össze a fogyasztandó italok választékát is. Arra szintén ügyelt, hogy sör ne kerüljön a kerti asztalokra. Tudnivaló ugyanis, hogy az a szlovák közeg, amelyben ő nevelkedett, a borkultúra zónájához tartozik. Talán csodálkoznak is, akik e sorokat olvassák, hogy Karóiként említem, hiszen őt odafönt és mifelénk is Karcsiként ismerik. Karcsi - vagyis Kárcsi. Azzal az ajakkerekítés nélküli rövid á hanggal, amely a magyar nyelvterületen a palócokat jellemzi. Aki azonban alaposabban odafigyel a beszédére, fölfedezheti benne a szlovákos-felföldi ízeket, összetalálkozó mássalhangzók zöngésedését és egyéb sajátosságokat. Nem lehet mással összetéveszteni. Érződik rajta, hogy nem könyvből tanulta nyelvünket. S napjainkban lassan fehér hollónak számít. Nem mintha nem volna Szlovákiában olyan szlovák anyanyelvű polgár, aki hasonlóan beszéli a magyart. De a XXI. század elejére végképp eltűnt az a beszédvilág, amely a kétkultúrájú felföldi kisvárosokra volt jellemző. Ahol magától értetődő módon fordították a szót magyarra vagy szlovákra, természetes volt az átjárás a két nyelv és két kultúra között. Ha jól meggondolom, magyar és szlovák elődeink sokat tettek az elmúlt százhúsz-százharminc évben ennek a szimbiózisnak az eltüntetéséért. Mintha Karcsiban e kulturális fenomén éledt volna újjá. Inkarnálódott benne a régi Felföld szelleme. Itt szükséges egy zárójelet nyitni. Felföld tehát, és nem Felvidék. Mivelhogy eme utóbbi kifejezésben ott van az egységesítő magyar nemzetállami törekvés is. A magyar Felföld a szlovák Horná zem megfelelője, semleges szó, erősebb benne, legalábbis mi ketten úgy érezzük, az összetartozás mozzanata. Olyan szemlélet, amely azt sugallja, a szlovák kultúrát nem lehet érteni a magyar nélkül, s a régi Magyarországot sem a nem magyar népek nélkül. Ha három kulcsszót kellene Karol Wlachovskyhoz keresni, akkor így sorolhatjuk őket: könyv, közvetítés, bor. Könyv, hiszen meghatározó szerepet játszik életében. Volt könyvesbolti eladó, könyvtár szakos egyetemi hallgató és könyvkiadó szerkesztője, és vezetője. A szlovák irodalmi életben pályáját kritikusként, folyóirat-szerkesztőként kezdte az özönvíz előtti hatvanas években. Én mintegy harminc évvel ezelőtt a pozsonyi Tátrán Kiadóban ismertem meg. Tudtam, hogy a magyar próza fordításában jelentős munkát végez. Irószövet48
