Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Tverdota György: Legalább N. A. sejtse meg...

séget s általában mindazt, amit a filiszter a régi értelemben vett költészet kifejező eszközeinek vélt. A közlés technikája a kifejtés, hirdettük, a költészeté a kifejezés. Valamennyiünk ideálja a komprimált vers volt, amelyben nem a költői van felhígítva, hanem amelynek az élvezőben kell feloldódnia. Mert minden eleme tiszta poézis, még a betűk rendje és egymásutánja is. Visszatekintve úgy látom, hogy ezt az eszményt egyedül József Attila tudta közülünk majdnem hiánytalanul megvalósítani

Ez a közösen vallott program volt Németh és József barátságának alapja a húszas-harmincas évek fordulóján, amely - ismerve József Attila fáradhatatlan vitázó kedvét - az idézett kérdések fölötti szőrszálhasogató eszmecseréket jelentette. „Ezekből az esztétikai vitákkal fűszerezett csatangolásokból születtek a Medáliák” - írja Németh Andor, s valóban, József Attila jellemzésére, ha csak teheti, ettől kezdve a Medáliák ciklusból választ idézetet. Még 1933-ban is, amikor a költő már rég túl van a tiszta költészeten, a Medáliák poétikáján, Németh hűséges marad a tömény vers eszményéhez, amelyre József Attila nyújtotta a legszebb magyar példákat: „Arra a rendkívül érdekes, berakásos asztalkákra emlékeztető dekoratív művészetre gondolok, amelyet Attila kreált s amelyet mindmáig nagyon szeretek. Négysoros, dalszerű képződmények ezek, csodálatosan tarkahátú bogarak, lírai sűrítésnek a képtelen képalkotásnak »medáliái«.

Elefánt voltam, jámbor és szegény Hűvös és bölcs vizeket ittam én.

Most ember vagyok, éltem hasztalan,

Szörnyű fülekkel legyezem magam.

De nemcsak elvi kérdéseken vitáztak, hanem a költő bevonta barátját legbensőbb műhelygondjainak megoldásába is: „Végeláthatatlan gonddal, türelemmel dolgozott a verseken, hónapokig, néha évekig. Egyiküket-másikukat tíz-tizenöt változatában ismerem. Volt, amelyik felett órák hosszat tűnődtünk néha; megváltoztatva egy-egy szót, rímet vagy kapcsolatot. Általában hallgatott a tanácsaimra. De volt úgy is, hogy nem engedett abból, amit leírt.” A példa, amit Németh ez utóbbi esetre hoz, több szempontból rendkívül tanulságos. Először is azért, mert az egyik legszebb tiszta költeményre, a Harmatocskára hoz szemléletes példát: „Egy nyári délután a Horváth-kert tejcsarnokában üldögéltünk. Attila verset írt, amikor elkészült vele, felém nyújtotta. így szólt (csak az első két szakaszt idézem itt föl):

Guggolva ringadoz a málnatő, meleg karján buggyos, zsíros papiros szendereg.

Lágy a táj, gyöngy az est; tömött, fonott falomb.

Hegyek párája rezg a halmokon s dalom.

10